Sportissimo 1995. december 22. [antikvár]

A SPORTISSIMO KARÁCSONYFÁJA Tán elnézi nekem az olvasó, ha némiképp remegő ujjakkal pötyögöm a számítógépbe az alábbi sorokat, végtére is femiállása első karácsonyát és szilveszterét ünnepli a Sportissimo, s egy főszerkesztő életében meghatottságra ad okot ez az esemény. Azok, akik rendszeresen forgatják lapunkat - és hál' Istennek hétről-hétre többen vannak - már megszokhatták, hogy ezeken a hasábokon „belügyeinkkel" traktáljuk őket, de olyan belügyekkel, amelyek, hitünk szerint, akár közüggyé is kinőhetik magukat. S különben is, mi az olvasót már-már családtagnak, szerkesztőségünk bizalmasának tekintjük, ilyenformán ami ránk tartozik, azt nyugodt szívvel megoszthatjuk létezésünk eddigi hét hónapjának hűséges tanújával. így, első naptári évünk végéhez közeledve akár valamiféle számvetést is készíthetnénk, ám ezt már megtettük 25. számunk piacra kerülésekor. Az a tény, hogy immáron a 31. lapszámot tarthatja kezében az olvasó, az jelentős részben a magyar sport életerejének, a tehetségek kimeríthetetlen tárházának köszönhető. Hiszen még a jelenkor gyötrően sanyarú létkörülményei közepette is képes volt Európára szóló bravúrt produkálni a Ferencváros labdarúgó-csapata, s kár volna tagadnunk, hogy a Bajnokok Ligája-szereplés olyan munícióval látta el a Sportis-simót, melynek segítségével egy őszön át ébren tarthattuk az olvasó érdeklődését. Miközben képzeletben kezet szorítunk Nóvák Dezső vezetőedzővel és tanítvá- ka- I olo- p nyaival, ugyancsak meg kell emelni a lapunkat a Kőbán Rita, Pulai Imre, Kolo-nits György és Horváth Csaba vezérelte kajak-kenu válogatott előtt, amely a duis-burgi világbajnokságon zsebre vágta a konkurenciát. De ugyanúgy hálával tartozunk Dunai Antal olimpiai labdarúgóválogatottjának, a Davis-kupa-csapatnak, Egerszegi Krisztinának, Güttler Károlynak, Czene Attilának, Feri Attilának, a női párbajtőrözőknek és mindazon magyar sportolóknak, akik idei sikereikkel témát - képben és szövegben egyaránt! -szolgáltattak lapunknak. Mert kétségtelen tény, hogy a botrányok, tragédiák, kudarcok meglovagolá-sával is gyűjthet magának olvasközönsé-get egy lap, ám az igazi szurkoló mégis inkább kíváncsi egy világbajnoki diadalra, mint arra, hogy - mondjuk - egy gyenge jellemű sportoló a bűn útjára tévedt. Arról nem is beszélve, hogy az újságírónak is kellemesebb, hálásabb feladat örömódát zengeni, mint temetni. Még ha csak jelképesen is. Éppen ezért reméljük őszinte szívvel - és nem egészen önzetlenül -, hogy a magyar sport 1996-ban is bőséggel ad alapanyagot a „pozitív" hangvételű írások megjelentetéséhez. Ez pedig a konkrét esetben a szöulihoz és a barcelonaihoz mérhető sikereket jelentene az atlantai olimpián. Ez esetben mindnyájunknak nagyon boldog lesz az új esztendő. Ch. Gáli András