Századok 1955/2. [antikvár]

A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁS TÍZ ESZTENDEJE. » Tíz esztendeje, hogy a Szovjet Hadsereg csapatai hazánk földjére léptek, hogy felszabadítsák a magyar népet magyar és német elnyomóik fasiszta igája alól. A szovjet nép hös fiai hozták el a szabad fejlődés, a valóban tudományos, a nép szolgálatában álló alkotás lehetőségét a magyar történettudomány számára is. A felszabadulás előtti hivatalos magyar történetírás megfelelt a tíz esztendővel ezelőtt dicstelenül kimúlt, feudális maradványokkal terhelt, kapitalista Magyarország társadalmi szerkezetének, sőt bizonyos különleges történeti okokból még ennek is mögötte maradt. Történetírásunk, amely a reformkorban' a magyar polgári forradalom hajnalán a nemzeti függetlenség, a polgári átalakulás követelését tűzte zászlajára, az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc leverése után feladta haladó célkitűzéseit. A liberális nemesség 1867-es megalkuvása a dualizmuskori történetírók megalkuvását hozta magával, éppen a legfőbb kérdésekben, a társadalmi haladás és a nemzeti függetlenség területén. Horváth Mihály liberalizmusát Pauler Gyula és mások anyaghoz tapadó pozitivizmusa követte, s még a többé-kevésbé liberális történetírók munkáira is a klerikális szemlélet, a Habsburg-dinasztia előtti behódolás és ugyanakkor a szélsőséges —¦ legtöbbször nem is polgári, hanem nemesi-romantikus — nacionalizmus nyomta rá bélyegét. Az 1890-es évek paraszti mozgalmai és a szocialista munkásmozgalom megerősödése, az osztályellentétek fokozódó kiélesedése az imperializmus korának kezdetén kiváltották ugyan Acsády Ignácnak és Márki Sándornak a feudális maradványok ellen irányuló munkáit, de ugyanakkor ezek az írók felléptek a szocializmussal szemben a fennálló kapitalista rend védelmében (A magyar jobbágyság története, ill. a Péró-lázadás és a Dózsa-életrajz). A hivatalos történetírás ebben az időben egészében a nemzetiségi és az osztálybéke hirdetője volt. Az 1919 után eluralkodó ellenforradalmi történetírás előzményeit ugyan már a dualizmus korában, főként a századforduló után fellelhetjük, de alapvető indítékait kétségtelenül a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, a Magyar Tanácsköztársaság fenyegető emléke, a kapitalizmus általános válsága határozta meg. A magyar történetírás két központja 1919 előtt és után egyaránt a Történelmi Társulat és a Tudományos Akadémia Történelmi Bizottsága volt. Ezek az állam részéről alig részesültek támogatásban, a történeti kutatást 1919 előtt is, 1919 után is nagyrészt a nagybirtokos arisztokrácia és a vele szövetséges pénzarisztokrácia, tehát 1 Századok