Századok 2006/1. [antikvár]

Makkai Béla A SAJTÓ SZEREPE A MAGYAR KORMÁNY Ó-ROMÁNIAI NEMZETGONDOZÁSI PROGRAMJÁBAN A kivándorolt magyarság kormányzati támogatásának kezdetei A 19-20. század fordulójára — Bánffy Dezső kormányának erőszakos asszimilációs törekvéseivel szakítva — új nemzetpolitikai irányvonal formálódott ki, amely nem fordult szembe ugyan a magyarság Kárpát-medencei vezető szerepének, sőt balkáni „küldetés"-ének hagyományával, a megvalósítás lehetséges módozatait illetően azonban karakteresen új elvi álláspontot képviselt. „Az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása" programját Széli Kálmán kabinetje öntötte formába. E soktényezős és hosszú távú cselekvési terv szellemi atyja, Klebelsberg Kuno miniszterelnökségi titkár volt, aki a magyarság kiegyezés utáni demográfiai, gazdasági és kulturális fejlődését tervszerűen, kormányzati eszközökkel kívánta meghatványozni. Tervezetében a hangsúly a nemzetiségi perifériák „átgyúrása" helyett a „belső faji erő" megóvására és gyarapítására került. Elsődleges célként a magyarság kivándorlásának tényleges megfékezését, majd az idegenbe szakadt többszázezernyi magyar hazatelepítését jelölte meg; s e visszavándorlási többlet révén hosszabb távon tei^vbe vette a nyelvhatárokon élő magyar szórványok tömbökbe kovácsolását, végeredményben a magyar etnikum szállásterületének fokozatos kitei-jesztését is. Az idegen ajkú perifériák leszakadása ellenében a nemzetiségek magyarságét meghaladó kivándorlására és spontán asszimilációjára épített, aktív — de motivációit tekintve inkább defenzív — nemzetpolitikai koncepció egyúttal a szerb és román irredentizmus kihívásaira adott „történelmi" válasznak tekinthető. A „szétszéledő" magyarság tömörítésére már az 1880-as évektől voltak kísérletek, például a bukovinai székelyek hazatelepítésével. A kudarcos próbálkozások után azonban a figyelem a legnagyobb tömeget jelentő amerikás magyarokra terelődött. A századfordulón elindított „Amerikai akciót" aztán sorra követték a szomszédos területek kivándoroltjaira fókuszáló nemzetgondozási programok. 1901-től a romániai, 1904-től a szlavóniai, 1905-től a bukovinai és 1909-től a boszniai akció vette kezdetét. A segélypolitika gerincét a magyar nyelvű hitélet és iskoláztatás feltételeinek megteremtése jelentette, de az asszimilációs tendenciák ellenében egyéb eszközök is számításba jöttek (mint az önsegélyező- és művelődési egyletek támogatása, ösztöndíjas értelmiség- és szakmunkásképzés, estenként gazdasági- és pénzügyi támogatás, jogsegélyszolgálat stb.).i 1 Makkai Béla: Végvár, vagy hídfő? „Az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása" Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában, 1904-1920. Budapest, Lucidus, 2003. A romániai és bukovi-