Szent Antal 1934. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Részlet a 2. számból: Lelki magány. Nevezhetném lelkigyakorlatnak is, de szándékosan nem használom e szót, hogy annak igazi jelentése ne szolgáljon alkalmul két rokon, de nem azonos fogalom összetévesztésére. Mert a lelkigyakorlat más, mint a lelki magány. A lelkigyakorlat az emberi lélek legfönségesebb igazságairól való elmélkedés, a végső célnak, a halálnak, az utolsó ítéletnek, az örökkévalóságnak összefoglalása, nemcsak úgy elméletben, hanem gyakorlatilag, saját életünkre, értelmünkre és gondolatainkra, akaratunkra és annak vágyaira, cselekedeteire s azok erkölcsiségére vonatkoztatva őket. S ami a lelkigyakorlatok lényege: a tényleges magány, a mindennapi életből való kikapcsolódás, a gondok és fáradalmak taposómalmából való szabadulás, hogy néhány nap csakis az örök életnek, a saját örökkévalóságunknak fontos kérdéseivel foglalkozzunk.