A láp [antikvár]

Részlet a könyvből: Két gyerek ült a Tisza töltésén. Pihentek, úgy kémlelték a tájat. Nagy út állott mögöttük. Megfáradtak, amíg elérték a Tiszát. Az egyik akkurát olyan volt, akár a másik. Tulajdon szülőanyjuk nem tudta volna megmondani, melyiket szólítsa Palkónak, melyiket Lackónak. Mert testvérek voltak, ikrek, aztán az egyik László, a másik pedig Pál nevet kapta, amikor háromnapos korukban odatartották őket a keresztvíz alá. Apjuk, anyjuk régen meghalt, s hogy most elköltözött az élők sorából Tápai sógor is, aki nevelte meg tartotta őket, hát végképpen kitelt nekik és tegnap hajnalban megindultak, hegy nekivágjanak a világnak. Szívesebben maradlak volna otthon, de Tápai rokonsága csupán a temetést várta, aztán, hogy a jó embert elföldelték, a két gyerek nyakába odaakasztották a rongyos szőrtarisznyát. Idejük lejárt, mehettek, amerre akartak. Már most másfélnapos út állott mögöttük. Elérték a Tiszát, el kellett válniok egymástól. Úgy találták, akkor cselekszenek okosan, ha egyikőjük elfordul balra, a másikójuk meg jobbra. Az a legjobb, ha külön-külön próbálják meg. találni a szerencséjüket. Hogy elfogyasztották utolsó darab hamubasült pogácsájukat is, Laci kezefejével eltörölte a száját. Utána Palcsira tekintett...