Csillag 1952. (fél évfolyam) [antikvár]

Részlet: "VÁSÁRHELYI MIKLÓS Két esztendő Két esztendeje a nyugati sajtóban minden más kérdést háttéribe szorított a koreai !háború kirobbantása. A rádió, az újságok milliói, politikusok, papok, gyárosok és színésznők egybehangolt kórusa üvöltözött a «vörös agresszióról». A színlelt felháborodás mögött már akkor nem volt nehéz felismerni a jól előkészített és kitörő örömmel fogadott provokációt. Azért kellett olyan hatalmas zajt csapni] az állítólagos «vörös agresszió» körül, hogy eltereljék a figyelmet saját gyalázatos'agresz-sziójukróí. Ma már az agresszió szó úgyszólván eltűnt az amerikai sajtó és propaganda, Koreával foglalkozó cikkeiből. Egyszerűen tehetetlen agresz-szióról beszélni józan eszű emberek előtt, amikor az amerikai hadsereg immár második esztendeje országától sokezer kilométernyi távolságra diái, pusztít, bombáz idegen földön és csaknem egy éve a legcinikusabb módon szabotálja mindazokat a kísérleteket, amelyek a háború megszüntetésére irányulnak. 1950 nyarán a demokrácia, az emberi jogok, az amerikai életforma védelmiében szólították harcba a kapitalista országok megtévesztett dolgozóit, közöttük elsősorban az amerikai népet. (De ki merne a! (nevetségessé válás veszélye nélkül demokrácia védelméről1 beszélni albban a Dél-Koreában, ahol Li Szin Man, a bábállam elnöke éppen most tartóztatja le, üldözi s halállal fenyegeti saját ízig-vérig reakciós parlamentjének tagjait is. Még a ltegelfoguHabb imperialista bértollnokok is kénytelenek" bevallani, hogy az a délkoreai] rendszer, melynek állítólagos' védelmiére immár két esztendeje ontják esztelenül a vért, pusztítják az országot, mindennek nevezhető, csak éppen nem demokratikusnak. Két éve, júniusban indult el az amerikai imperializmus azon az úton, hogy teljesítse «küldetését», «elhivatottságát», megvalósítsa világuralmát, megteremtse az egész emberiség számára az egyedül boldogító «amerikai életformát». Akis koreai népen akarták bebizonyítani, hogy menthetetlenül elpusztul, .aki megpróbál útjába állni a felsőbb akarat sorsszerű megtestesülésének. Valami Amschluss-féle győzelmes bevonulási parádéra áhítoztak. Könnyű diadalra, mely megnöveli a hódítók szarvát, mely felcsigázza a hódítási vágyat. De meg kell tanulniok, hogy a Koreai Népköztársaság nem Schuschnigg Ausztriája, Beckék, meg a kengyel pántok kártyavára, nem Horthy-Magyarország, hanem édes hazája, bevehetetlen otthona olyan népnek, mely megismerte és mindennél drágábbnak tartja a szabadságot. 1952 júniusában a tekintélyükben megtépázott, hatalmas veszteségeket szenvedett imperialisták ugyanazokban a lövészárkokban bújnak meg, ahonnan két évvel ezelőtt vérszomjasán, dicsőségittasan első rohamukra indultak." 771