Egy tévedés története [antikvár]

A vonat néhány pere múlva már indult, s ők még mindig a peronon vitatkoztak. — Felháborító! — mondta idegesen János. — Mióta, de mióta mondogatom, hogy ha nem vigyázunk, Tomiból rövidesen szabályszerű huligán lesz. Te, drágám, sohase hittél nekem. Hát most legalább magad is láthatod — De hát mit csináljak? — kérdezte kétségbeesetten Vera. — Mit tudok vele csinálni? — Mit tudsz? Meg kell tiltanod, hogy azt a ronda huligáninget hordja. Még csak az hiányzik, hogy most, érettségi előtt abban az ingben járjon iskolába. Tudod milyen az igazgató — Kérlek, én már mondtam neki. — Mit mondtál? — Megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó se kimosni, se kivasalni azt az inget. — Ez, drágám, kevés. Meg kell tiltanod, hogy viselje. — Úgyse hallgat rám. Én már nem bírok vele. Különben te éppúgy mondhatnád neki, mint én. — Én? Miért én? A te öcséd. Vera erre abbahagyta a vitát. Unta már, hogy végül mindig ide lyukadtak ki. Hónapok óta vitatkoztak már Tomiról, s mindig ezzel fejezték be, vagy /hagyták