I. U. S. 2. [antikvár]

Hol sírjaink domborulnak A Magyarok Világszövetségének nevezett budapesti szervezet elnöksége a következő Felhívás-sal fordult « a világ magyarjaihoz » : « Kedves Honfitársaink ! A magyarságot tizenötmilliós népként emlegetjük. Sok százezernyi azoknak a száma, akik a szülőföldtől távol élnek, s egyre több azoké, akiknek örök nyugvóhelyét országhatárok, tengerek, óceánok választják el a Kárpátmedencétől. Sok helyütt már csak a sírfeliratok jelzik : magyarok éltek itt, magyarok, akiknek nem adatott meg, hogy utolsó útjukra ott kísérjék őket, ahol első lépéseikkel próbálkoztak, a különböző körülmények között elhagyni kényszerült, de a szívnek mindig kedves hazai földön. Voltak köztük nemzetünk nagyjai, történelmünk, irodalmunk, tudományunk, művészetünk jelesei. Az Óhaza számon tartja pályájukat, ápolja emléküket, s ha ismeri sírjaik helyét, azokat a körülményekhez képest — számos esetben a külföldön élő lelkes magyarok közreműködésével — gondozza is. Az Óhaza azonban — miként sokszor életükben sem — nem tud gondoskodni a nemzet valamennyi, távolban pihenő fiáról. Az élőkhöz, az ottélőkhöz szólunk : Felhívjuk a világ magyarságát, különösen az egyházakat és az egyesületeket, hogy kutassák fel, keressék meg a magyar sírokat, s múltunk, jelenünk megbecsülése jeléül gondozzák, tartsák rendben azokat, s időnként helyezzék el rajtuk a kegyelet virágait. Ne feledjük el a korhadt kopjafák és omladozó keresztek alatt idegen földben porladókat ! Nemzetünk ereje nemcsak a jelenben van, hanem a jelen és a múlt összefogásában is. A múlt tisztelete, neves és névtelen halottaink megbecsülése, emlékük, sírjuk gondozása messze a szülőhazától megsokszorozza erkölcsi erőnket. » Nehéz elérzékenyülés nélkül olvasni ezt a Felhívás-t. Lám, mi mindenre van gondja a Magyarok Világszövetségének ! Nem elég, hogy a kommunista párt és kormány fiókintézményeként propaganda- és devizagyűjtő munkát fejt ki, nem elég, hogy a belügyi hatóságok fedőszerveként számon tartja, káderezi, kartotékozza a Nyugaton élő magyarokat, még a halottakkal is törődik. S mivel előbb-utóbb valamennyiünkből halott lesz és többségünkben valószínűleg nyugati temetőkben kerülünk örök nyugalomra, felemelő az a tudat, hogy ott, hol sírjaink domborulnak, — ha esetleg hálátlan unokáink nem borulnának le, majd leborul a Magyarok Világszövetsége, vagy azok, akiket erre Felhívás-ában felkér. Mondja csak ezekután valaki, hogy ez a derék Világszövetség nem szolgálja meg azokat a forint-milliókat, amelyeket az állam a dolgozókból sajtol ki, s amelyekkel a szövetség vezetőinek állandó külföldi utazgatásait, a szövetség lapjának, a « Magyar Hírek »-nek és alaposan felduzzasztott apparátusának létezését, valamint a külföldi magyaroknak rendezett, mindenféle földi javakban dúskáló vendéglátásokat lehetővé teszi. A feladat, amit a Világszövetség elnöksége addig is, amíg magunk nem válunk a sírgondozás haszonélvezőivé, ránk ró, nem könnyű. Magyar sírok fölött omladozó kereszteket még 3