Látóhatár 1970. március-április [antikvár]

FEKETE GYULA VALLOMÁS HAJNALIG „Be fogom neked bizonyítani,hogy az élet alapszíne igenis az üde, tavaszias, derűs, vidám színkeverék, s nem a szenvedések, a tragédiák bordó-feket'; gyászdrapériája" - mondja cellatársának a szakállas fogoly. Idő: 1945 márciusa, az első tavaszi napok. Színhely: a kaszárnya fogdája, egy nyugat-dunántúli kisváros szélén. A távoli ágyúzástól felmoraj lik a föld. ,,Izgalmas nekem ez a felfedezés - mondja a szakállas fogoly. - Folyton azt leltározom, mi minden szépet sikkasztottam el az életemből; nem úgy, hogy talán nem éreztem volna az öröm izét, csak nem oda figyeltem. Amikor kedvemre élvezhettem volna, éppen valami más foglalkoztatott. Ahogy az ember befalja a finom kacsasültet, felhajtja a pohár badacsonyit, miközben, mit tudom én, keresztrejtvényt fejt, s ha váratlanul rákérdeznének, azt sem tudná hirtelen, mit evett, mit ivott." „így telik el az életünk." ,,Őszinte leltárt csináltam, annyi az egész. Maga a leltár érvel helyettem, s bizonyít . . . Elmondok mindent az életemről, minden legfontosabbat, ami az éjszakába belefér. A szerelmünkről is, mindent. A szerelmünkről azzal a lánnyal, szemérmes kertelések nélkül." ,, . . . Igazában nem is miénk az élet. Csak amolyan haszonbérletünk. Vagy albérlet inkább, azonnalra felmondható . . ." „Teljesen és maradéktalanul csak a perc a miénk. Az Időnek egy akkora atomja, amilyet hangulattal, kéjjel még átfoghatunk." ,,Ö, az emberek nem sokra becsülik a percet, pedig az életünkben ez a legnagyobb dolog. Minden egyebet csak a tudatunk tart számon - kiszárítva, lepréselve, mint botanikus a virágait -; érezni csak a percet érezhetjük a magunkénak igazán." ,,Tehát: élj a mai napnak? Mindig a Pillanat számlájára?" ,,Nem, nem, dehogyis. Éppen fordítva: élj az örökkévalóságnak. Mert a perc míg el nem telt - semmiben sem különbözik az örökkévalóságtól " Gyermekkoráról mesél a szakállas fogoly: a budapesti utca, a külváros, a Tabán nevelte; inkább az utca, mint a nyomornegyedekben hányódó lumpen-proletár család. Az apja részeges, a nénje elzüllik, s mikor az anyját elviszi az elhatalmasodó, kezeletlen gyomorbaj, ő faiura kerül, özvegy nagyanyjához. „ . . . A másfajta természet közelsége, az állatok, a kert, a patakpart, az ezer színű és illatú határ . . . S a nagyanyám merőben más életrendje, szigorúbb normái, a falu különösen, zárt társadalma, ahol mindenki ismerős - irgalmatlanul nehezen szoktam bele, és soha sem szoktam bele úgy, mint a bennszülött gyerekek." Pedig a rossz családi környezetből igazán jó nyugalmas környezetbe került, és nem is idegenekhez. Mégis nehezen és fájdalmasan szakadtak el a szálak. ,,Hogy egyáltalán vannak ilyen szálak, és hog)-- milyen nehéz őket elszakítani, azt soha azelőtt nem éreztem - az ember sok, nagyon fontos dolgát, talán a legfontosabbakat, semmibe veszi, mint a levegőt -; család, haza, fiatalság, becsület, egészség, szabadság . . . csak ha fogyóban, ha távolódóban, ha hiányozni kezd, csak akkor becsüljük értéke szerint." „S ha már elvesztettük, akkor." 197