Látóhatár 1973. január [antikvár]

A Látóhatár első teljes évfolyamát kezdi ezzel a számmal. Az új magyar tallózó folyóirat 1972. karácsonyi számát „próbának" is szántuk: választ vártunk arra, hogy miként fogadja a magyar olvasóközönség ezt a laptípust, milyennek látná legszívesebben a Látóhatár arculatát. Sokan mondták el, s írták meg véleményüket; a tartalomjegyzék előtt ez a „saját" jegyzet is az egyik olvasói javaslat eredménye. Ebben az állandósított előszóban szeretnénk kilépni a válogatás személytelensége mögül, érvelni fogunk egy-két kiválasztott írás mellett, megemlítünk néhány fájó szívvel kihagyott cikket, igyekszünk beavatni lapunk olvasóit a szerkesztés gondjaiba. Figyelembe vesszük olvasóink véleményét, egy-egy levélre nyilvánosan is válaszolunk. Az egyik legfőbb vitatéma olvasóink között a szépirodalmi és a tanulmányrovat aránya. Hollós Attila kedves levelében például joggal figyelmeztet, hogy karácsonyi számunk a szerkesztőségi bevezetőben ígértnél kisebb arányban közölt szépirodalmat, ő és még sok olvasó 66—75%-üyi irodalmi anyagot vár. Mások viszont azt javasolják, hogy a tanulmány- és kritikarovatot bővítsük, még több (nehezen hozzáférhető folyóiratokban megjelent) tudományos írást közöljünk újra. Több szempont, sokszor ellentmondó, egyazon számban nehezen kielégíthető igény ütközik a Látóhatár első számának fogadtatásában. Az arányok számonként módosulhatnak a jövőben, a színvonalra, azonban következetesen szeretnénk ügyelni. Ha a Látóhatár minden számban jó verseket és novellákat, érdemes tanulmányokat, lényeges kérdésekkel foglalkozó vitákat közöl, akkor a tematikai arány másodrendű kérdéssé válik. Lapunk egyik feladata, hogy a művelődés „szakterületei" közötti szakadékot is megpróbálja áthidalni, megkísérelje összekapcsolni a természettudományos és a humán művelődést. A tudományos problémák