Látóhatár 1990. március [antikvár]

Vásárhelyi Miklós NEM TUDTAM Nem tudtam - mondták a buchenwaldiak, akik a megsemmisítő láger közvetlen közelében laktak. Ők csak végezték mindennapi munkájukat. A többire nem figyeltek. Nem tudtam - mondta a mozdonyvezető, aki naponta vontatta az auschwitzi haláltáborba a megsemmisítendők hosszú szerelvényeit. Neki csak az volt a dolga, gondja, hogy a masina működjék. Aztán Nem tudtuk - mondogatják manapság sokan, túl sokan, amikor dokumentumfilmet látnak, vagy nyilatkozatot, elbeszélést hallanak arról, hogy mik történtek nálunk harminc-harminchárom esztendővel ezelőtt és korábban. Pedig szem-fültanúk voltak, vagy lehettek volna, ha megengedik maguknak, hogy odafigyeljenek. Ilyenkor jutnak eszembe Krisztus szavai tanítványaihoz: „Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnüket." És „Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, amelyeket senki más, nem volna bűnük: de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat." Hallották a beszédet is, látták a cselekedeteket is, érzik is, hogy bűnösek, mert hallgattak és tétlenek maradtak. S gyűlölik azokat, akik emlékeztetik és figyelmeztetik őket. Századunknak e nagy perében nincsen bizonyíték és megcáfolhatatlan a mentegetődzés. Egy vállrándítás, egy sunyi tekintet, vagy méltatlankodó, dühödt visszavágás: nem tudtam! Ne háborgass, hisz nem tudod rámbizonyítani, hogy bűnös vagyok, hogy mentegetőzésem hamis. De a lelkiismeret háborog. Mert bűnösök vagyunk mindannyian. Megkeményítettük szívünket, hogy ne halljuk az igaz beszédet, behunytuk a szemünket, hogy ne lássunk. Féltünk a bűnrészességtől, de még jobban az egyetlen, igaz út követésétől. Becsaptuk önmagunkat, l-l-' M^f y P-' it!.' iMi'-.»!': I' ¦ V' "'ij,