Látóhatár 1991/8-9 [antikvár]

Juhász Ferenc JÓZSEF ATTILA, 1991 Ki figyel már a te törvényes szavadra? Kit igéz fényed, a párducos szavanna? Kit érdekel amit gyöngy-bánattcű mondtál? Hol van fejszéd amit súllyal suhintottál? Hol van depresszió-zokogás könny-párnád, amit pillád kapart, mint szemhúst bogárláb: drótkalászos csont-gídly a könnyes szem-púpot. Koponya-szájadra ki ad élet-csókot? Ki figyel még a te versed törvényére? Hisz amit te mondtál: halál annak bére. Ki hisz neked költő? Hisz aki most felnő szétritkulva zizeg, mint szél-rosta felhő. Ki az, aki testét préselve a földbe csontvázad venné, mint Jézust anya-ölbe, ahogy anyja vette a keresztről levett halállá-tébolyúlt vériszap-gyermeket? Ki figyel mosolygó lázas szigorodra? Ki szomjas versedben könny-szagú borodra? Hitedre ki éhes, friss kenyérnél jobban? Ki mossa meg sorsát foltos lavorodban, ami víz-szilánkkal cseng, csörög, csörömpöl, mint szikla-öböl ha tajtékdörgést hörböl? Csillagaid bajszán most ki tenyészti szét, mint a húsleves-zsír aranypikkely-pénzét? Hol vagy krőzus-szegény szegénység-útálat, akit, mint a tollat lefosztott a bánat? Fogaid közt homok, kvarc-sóval csikorgó. Szemed lángcsipke-kör cellás napraforgó, amin rózsal^ár ásványzöldje kéken mvf J'M . ; ' pV'ii'f i' ¦ '! I, . I I'