Liget 1991. Nyár [antikvár]

Hívószó: szerelem Minden folyóiratszerkesztő álma, hogy lapjának oldalait mintegy ,,összeolvassa", egybe érezze és gondolja az olvasó. Különösen erős ez a vágy az olyasféle tematikus szerkesztés esetén, mint amilyennel a Ligetben ezúttal is próbálkozunk. Igaz, hogy tematikánk meglehetősen tágas, és a hívószón túl nem törekedtünk semmiféle megszorításra — csak a közelítések sokféleségére, hogy az egység minél színesebben, az író, költő, filozófus, orvos, építész, művészettörténész, néprajztudós szerzők műveiből formálódjék, ami több, mint az egyes, önmagukban is egész írások számtani összege. Több, mert jó esetben — az olvasók szellemi társulásával — a folyóirat is élő rendszer, a képzetek egész kis univerzuma lehet. így aztán a képes beszéd szavaival talán azt is mondhatjuk, hogy a folyóiratszerkesztés is valamiféle szerelem. Lányi András A SZERELEM -JA, -JE A félelem önmaga elvesztésétől és ezzel együtt a saját és a másik élet közötti határ felszámolásától, a haláltól és a pusztulástól való irtózás párban jár egy olyan boldogság ígéretével, amely minden pillanatban fenyegette a civilizációt. (Horkheimer—Adomo: A felvilágosodás dialektikája) zért, hogy el ne feledjük: vagyunk és nemcsak tudomással bírunk magunkról, de hogy mivoltunkra nézve mégis öntudat vagyunk, hogy a puszta létezésben helyünket ne találjuk, de keressük, ám a keresésben végpontot ne reméljünk, a tudásban megnyugvást sose leljünk — keletkezésünk-elmúlásunk természete számunkra felfoghatatlan, belátásunk természetétől mindörökre idegen marad. Az egyetemes változásban keletkezés és elmúlás közé az elme határvonalat húz, mert így kell tennie. Az öntudatot alkotó ős-tapasztalat mintájára cselekszik, mely megkülönbözteti az Ént a nem-Éntől. Mióta ez van, van a halál, mégpedig A