Nagyvilág 1996. november-december [antikvár]

SZAPPANOS GÁBOR A MEGKESETT ARANYKOR Jó tíz éve olvastam a Bonniers Littercim Magasinhan (BLM), a legtekintélyesebb svéd irodalmi folyóiratban egy érdekes esszét a „realizmus"-ról, pontosabban arról, amit a szerző eme fogalom alatt ért: az ő szóhasználatában az az író realista, aki külső és belső világunk fontos történéseit revelatív erővel, híven kifejezi a maga sajátos - akár korhoz kötött - eszközeivel. Szerzőmnél tehát a realizmus nem irányzat, mint a romantika vagy a kritikai realizmus, még csak nem is módszer, hanem maga a lényeg: a realista irodalom nála a jó irodalom szinonimája. Ilyenformán szerinte egyként realista Dante, Balzac és Kafka. Vagy Strindberg, Lagerlöf és Ingmar Bergman. E svéd szám összeállításakor nekem is ez a realizmusfelfogás lebegett a szemem előtt. * Szerzőmnek sajnos már a nevét is elfelejtettem, az a BLM-szám ugyanis elkallódott, de máig megmaradt emlékezetemben gondolatgazdag eszmefuttatása, annál is inkább, mert a BLM és egyéb irodalmi lapok kritikáinak túlnyomó többsége olvashatatlan, annyira túlteng bennük a száraz okoskodás: a svéd kritikusok és recenzensek általában nem az előttük fekvő műből indulnak ki, hanem azt a „kulturális" életben éppen kurrens vagy a nekik rokonszenves irányzat vagy elmélet tükrében vizsgálják, az irodalmi alkotást a teória Prokrusztész-ágyába igyekeznek szuszakolni, és aszerint dicsérik vagy marasztalják el, mennyire felel meg a teóriának. Ez azonban még hagyján. Ha a kritikusok mérik az elméletekhez az irodalmat, akkor legfeljebb szomorúan legyintünk, és tudomásul vesszük, hogy fantá-ziádanok. Ha viszont maguk az írók vívják - mély meggyőződésből - a „kultúrharcot", s fegyverük a regény, a dráma vagy a vers, az már félelmetesebb jelenség. Márpedig a hatvanas-hetvenes évek fordulóján Svédországban ez történt, a regényíró Sara Lidmantól Jan Myrdalon át a költő Göran Palmig a litera-túra felkent papjai megvetéssel fordultak el az irodalomtól, és a szót azután csak a politikai harc eszközeként kezdték használni. Az egész civilizált nyugati világban dúlt a baloldaliság divatja, és a svéd írók sem maradtak restek: nemcsak a vietnami háború ellen emelték fel szavukat, de súlyos bírálatnak vetették alá a svéd szociáldemokráciát is, amiért úgymond megalkudott a piacgazdasággal, s így élezi az antagonisztikus osztályellentéteket A svéd írók szükségét érezték, hogy ha az opportunista, Amerika-barát honi politikát nem képesek befolyásolni, módot találjanak arra, hogy levezessék a szegény országokkal szembeni bűntudatukat, amiért ők összehasonlíthatadanul jobban élnek - ezt persze úgy fogalmazták meg, hogy kialakult bennük „a globális tudatosság és szolidaritás érzése". A szolidaritás mértéke annál nagyobb volt, minél távolabbi nép iránt érezték. Ezért volt „biztonságos" terep Vietnam, Afrika, Dél-Amerika. 689