Tekintet 1988/2 [antikvár]

William Auld A gyermeki faj IV. A gonorrhálisok, ha háderűznek, megnyögtetnek: szükséges sportot űznek. No persze, ha a bűzelem totális, dücső bátornok a degenerális. Nekünk mi jut? Bakázunk forró hurcban, csak az hó'söl, ki hősileg kipurcan. Polintrikus szónoklik demagőggel: azt dürgi, gründolnunk kell svéderó'nkkel, s ha provokádják békás nemzetünket, fejvesztjük minden kegyszerrendszerünket: csak bambák, bágyúk, pusnyák állnak ellent a szellenségnek, hogyha ellenszellent. A lelkipecérek s az üdvfináncok — kakatolikusok és prosztatánsok — harcról szószékelnek, povédiálnak: saját profitjukról loprófétálnak. (Te tudod, Isten, ha egy ország harcol, míg harcban gürcöl egy, a másik sarcol.) (A küzdlegény, a pép, a kórsággyűlés fölháborúdik persze, ám a tűrés kajánlatos, mert bárminő szomorság: orvságra csak orvság lehet orvosság.) Papoletika, nagy a te hatalmad! — Csak általad léteznek birkadalmak. Veszett viszályt, veszélyt a másság éleszt: nyelv-, szín-, valláskülönbség gyanút ébreszt, s az egyformán formátlanlelkű csordák az anyajegyet stigmává tiporják. (Eszperantó eredetiből fordította Ertl István)