Szülészeti Klinika 1-3. [antikvár]

Gábor tudta, hogy még a feleségével szemben is némi távolságot kell tartania, ami a tevékenységét illeti. Hiába, erre egyszerűen szükség volt. Amit Anita nem tud, azt nem is tudja kifecsegni. Nem mintha pletykás lenne, abban Gábor egy pecig sem kételkedett. Anita is elfogadta ezt az íratlan szabályt. De mint szerető feleség kötelességének érezte, hogy megkérdezze, hogyan zajlott férje munkanapja. Egyértelmű választ soha nem kapott, de ezt tudta, s ez így volt jó. Anita szívvel-lélekkel szerette férjét. Aránylag korán összeházasodtak. Gábor huszonnyolc, ő huszonhárom éves volt. Egy idő után azt vette észre, hogy vágyik egy gyermekre. Gábornak ezt megemlítette, s mint kiderült, ő is már eljátszott néha a gondolattal. Gábor szívesen szeretett volna egy fiút. Egy férfinak a fiában kell tovább élnie. Lehet, hogy régimódi felfogású volt, de emiatt soha nem szégyellte magát. Akkor inkább legyen régimódi. Anita tudta, hogy fiúra vágyik. Ami őt illette, nem igazán volt kívánsága, hogy fiú vagy lány legyen-e a gyermek, de Gábor miatt remélte, hogy fiú lesz. Gábor a negyvenegy évével még pont elég fiatal volt ahhoz, hogy a fiával focizhasson vagy lovagoltassa a hátán. Munkája ellenére Gábor mélyen a szívében még mindig kisfiú volt. Kisfiú, aki játékos volt s akinek a hangulata gyakran változott. Anita ezt csodálta benne. Gábor megtalálta a tökéletes egyensúlyt a hivatalnoki állása s a közvetlen, sportos férfi között, aki szerette a kalandokat.