Ifjúsági Szemle 1987/2. [antikvár]

Ferge Zsuzsa Kell-e Magyarországon feminizmus? Néhány évvel ezelőtt a nők objektív helyzetét és e helyzet változását vizsgálva arra a következtetésre jutottam, hogy bármennyire időszerű lenne is újból feleleveníteni a női, illetve a nemek közötti egyenlőség kérdését, az időpont erre nem látszik alkalmasnak.^ Az időszerűséget akkor főleg azzal indokoltam, hogy a „közélet" szinte minden területén — a társadalmi munkaszervezetben, a keresetekben, a vezetői, illetve hatalmi pozíciók által biztosított társadalmi hatáslehetőségekben, abban, hogy képességeiknek és képesítésüknek megfelelő munkát végezzenek — jelentős a nők férfiak mögötti elmaradása, s jóval kevesebb az esélyük jó pozíciók elérésére, mint a férfiaknak. E hátrányokhoz a „magánélet", mindenekelőtt a család munka- és szerepmegosztásának súlyos zavarai társultak és társulnak, növelve a „perújrafelvétel" fontosságát. Ma még annyit tennék hozzá e korábbi meggondoláshoz, hogy időközben megszületett a harcos antifeminizmus, ami egy sor mai bajért és zavarért — a férfiak növekvő halandóságától a válások szaporodásáig és a születésszám csökkenéséig — a nőket hibáztatja. Az antifeminizmus paradoxona az, hogy spontánul és mozgalmi jellegzetességekkel bukkant fel, miközben (legalábbis 1949 óta) Magyarországon nem volt spontán és mozgalmi jellegű „feminizmus". Hogy a nők általában hátrányos, lassan javuló, olykor romló helyzete ellenére miért nem látszik alkalmasnak az idő a kérdés újragondolására, ezt korábban néhány olyan tényezővel próbáltam magyarázni, amelyek közül egyesek aktualitása nőtt. E főbb tényezők vagy indokok a következők: Először: A nemek közötti egyenlőség teljesebbé tételéhez a feltételek biztosítása jelentős terheket róna a társadalomra. Több és jobb gyermekintézmény, több és jobb otthoni munkát segítő szolgáltatás és szolgálat, több és jobb szakképzés a nőknek (is) — óriási pénzeket igényelnének. Már az is többletköltséget jelentene, ha a férfiak ösztönzést kapnának a gyermek betegsége idején járó táppénz vagy gyed igénybevételére, hiszen keresetük átlagban jó 20 százalékkal magasabb, mint a nőké. Ezek az anyagi eszközök pedig hiányoznak. Másodszor: A gazdaság átstrukturálásának, a hatékonyság növelésének kényszere napirendre tűzte a racionálisabb foglalkoztatás követelményét. Egyes számítások szerint 20-30 százalék a „felesleges" munkaerő, s ennek nem kis része a felduzzasztott adminisztrációban alkalmazott