Kisebbségkutatás 1995/4. [antikvár]

Erdély Erdély (Transsylvania, Ardeai, Siebenbürgen) sorsának alakulását -különösen századunkban - kitüntetett figyelem övezi. Az érdeklődés praktikus háttere nyilván az, hogy itt él a határon túli magyarság legnagyobb lélekszámú nemzeti közössége. A vonatkozó források viszonylag nagy száma és néhány akutális téma hordereje miatt e számban a megszokottnál is nagyobb teret szentelhetünk az erdélyi magyarság életkereteinek, kultúrájának, történetének bemutatására. Nem rajtunk múlt az sem, hogy az Erdéllyel kapcsolatos témák fókuszába az 1995. évi romániai oktatási törvény elemzése került. A téma jelentőségére tekintettel a feldolgozás tudatosan túlnő a megszokott műfaji kereteken. A recenzens voltaképpen önálló tanulmányt írt, mert elvégezte az 1978. és 1995. évi törvény összehasonlító vizsgálatát, sort kerített az új törvényre adott vélemények ismertetésére, s végül a magyar oktatás helyzetének bemutatását politikatörténeti, eseménytörténeti keretekbe ágyazta. Mindezek alapján hitelt érdemlően bizonyítja: az erdélyi magyarságnak az államhatalom egyre kevesebb jogot ad, sőt a maga által vállalt kötezettsé-geket sem teljesíti. Balogh Sándor alaposan dokumentált tanulmánya (Erdély és a 2. világháború utáni békerendezés 1945-1946) a magyar politika kudarcaként jeleníti meg a békekonferencia döntését. Eseménytörténeti szempontból az előzményekhez tartozik a híhedt Maniu-gárák (a "fekete százak") fellépése az erdélyi (elsősorban székelyföldi) magyarok ellen. Az RMDSZ Fehér könyve ezeket az 1944. őszi atrocitásokat írja le szigorúan dokumentációs igénnyel, ellenőrzött tények, adatok (többnyire román források) alapján. Utószava szerint a könyv nem népet vádol, hanem "olyan politikai irányzatot, amely céljai érdekében képes akár egy népcsoportot is feláldozni". Beszámolunk azonban egy örömteli eseményről is, az 1992 és 1942 között Lúgoson szerkesztett Magyar Kisebbség új folyamának megindulásáról. A nemes hagyomány követése és az új körülményekhez való alkalmazkodás együttes igénye jellemzi a nagyváradi szerkesztőség törekvéseit: a tudományos tárgyszerűség, a dokumentációs hajlam éppúgy fémjelzi az új folyamot, mint elődjét, ám kitüntetett figyelmet szentel a nemzetközi jogvédelem, az autonómia-koncepciók friss fejleményeinek a bemutatására. Az erdélyi témák közül végül Pávai István monográfiája említendő az erdélyi és moldvai magyarság népi tánczenéjéről. Az összefoglaló munka keretet ad a további részkutatások számára, s hasznosságát növeli a függelékben közölt zenei példatár-anyag. Silling István az archaikus magyar és szerb népi imádságok összehasonlító vizsgálatát végzi el. Az azonosságok és az eltérések bemutatása 363