Kisebbségkutatás 2004/3. [antikvár]

Nemzet, nemzetiség egykor és ma 400 éve éppen, hogy Bocskai István - a hajdúkat megnyerve - Álmosd és Diószeg között legyőzte az ellene vonuló császári sereget. Mint annyi más érdemes hazánkfia, ő is hosszú utat tett meg a bécsi apródsorból, a törökellenes párt prominens képviseletétől az udvarral való nyílt szembeszegülésig. Niederhauser Emil mostani tanulmánya mutatja be: Bocskai rövid uralkodása alatt is alapvetően megváltoztatta Magyarország és Erdély helyzetét, külpolitikai kapcsolatait, s csak korai halála akadályozta meg egy újabb, erős magyar-lengyel unió megvalósításában. Orosz István fejti ki, hogy a hajdúknak adott privilégiumok adtak erős fegyvert a kezébe, s ennek birtokában tudta elutasítani az első" bécsi békét, s kötötte meg kedvezőbb feltételekkel a másodikat. Nyakas Miklós tanulmányából derül ki, hogy az erdélyi fejedelemség katonai erejét nemcsak a hajdú-nemesítések rendszere, de a székely szabadság teljes és feltétlen elismerése is gyarapította. Bitskey István bőséges irodalmi szövegekkel igazolja: Bocskai az idők során jelképpé lett, mégpedig éppúgy a szuverén magyar politikai törekvéseké, mint a református hitvédelemé. Az MTA Kisebbségkutató Intézet égisze alatt született tanulmányok - A. Gergely András értő vendégszerkesztésével" - a kulturális antropológia módszertani kérdéseibe vezetnek be: Papp Richárd egy vajdasági lokális magyar társadalom kulturális folyamatait elemzi; Domokos Veronika a kárpátaljai régió magyarsága körében a vallást mint társadalmi integráló erőt vizsgálja; Illés Péter a gyimesi csángók körében végzett antropológiai vizsgálatokra támaszkodva nyújt betekintést azokba a modernizációs folyamatokba, amelyek folyamatosan gyengítik a tradicionális paraszti értékrendet. Végül Bakó Boglárka és Hajnal Virág tanulmányai kifejezetten elméleti kérdéseket vetnek fel: a kutató érintettsége" egy elképzelt érzelmi skála melyik fokozatáig terjedhet, mennyire képes megnyerni az interjúalanyt, hiszen ettől függően enged betekintést saját világába stb. Egyszóval az írástudó felelősségéről olvashatunk.