Regio 1991/1-4. [antikvár]

VÁCLAV HAVEL A gyűlölet természetrajza* Ahogy elnézem az itt egybegyűlteket, úgy érzem, kevés olyan ember akad közöttünk, aki konferenciánk témáján - a gyűlöleten - valóban „belülről" töprengene el, mint olyan lelkiállapotról, amit maga is ismer, azaz, hogy úgy mondjam, személyes tapasztalat alapján. Mi itt valamennyien nyilván csak aggódó megfigyelői vagyunk e jelenségnek, s ezért csupán kívülről próbáljuk szemügyre venni. Jómagam is így vagyok ezzel: rossz tulajdonságaim közül - bizonyára jócskán akad belőlük -meglepő módon hiányzik a gyűlölet képessége. Ezért én is csupán értetlenkedő, ámde fölöttébb aggódó megfigyelőként elmélkedem a gyűlöletről. Ha azokra az emberekre gondolok, akik gyűlöltek vagy gyűlölnek engem, meg keli állapítanom, hogy van néhány közös tulajdonságuk, melyek összegezve és együttesen elemezve bizonyos - alighanem csak igen általános - magyarázattal szolgálnak gyűlöletük eredetére. Ezek az emberek sohasem ostobák, üresek, tétlenek, közömbösek vagy egykedvűek. Gyűlöletük, úgy érzem, minden esetben valamiféle hatalmas és lényegében csillapíthatatlan vágynak, valamiféle beteljesületlen és valójában soha be nem teljesülhető akarásnak, valamiféle kétségbeesett ambíciónak a megnyilvánulása. Teljességgel aktív belső erőről van tehát szó, mely minduntalan odaköti valamihez, vonszolja valamerre birtokosát, és úgyszólván túlnő rajta. Következésképp én a gyűlöletet korántsem tartom pusztán a szeretet és a humanitás hiányának vagy pusztán az emberi lélek vákuumának. Ellenkezőleg: sok közös vonása van a szeretettel; mindenekelőtt épp az önmagát átlényegítő komponens, azaz a másikhoz való kötődés, a tőle való függőség, mely azt eredményezi, hogy a gyűlölő ember identitásának egy darabját a gyűlölet tárgyába helyezi át. Ahogy a szerelmes sóvárog a szeretett lény után és nem tud meglenni nélküle, áhítja a gyűlölő a gyűlöletet. S miként a szerelem, a gyűlölet is végeredményben az abszolútum utáni vágynak a megnyilvánulása, jóllehet tragikusan beteges megnyilvánulása. Akik gyűlölnek, azokban tapasztalatom szerint tartósan és kiirthatat-lanul ott fészkel valamiféle - a dolgok valódi állásához mérten természetesen aránytalanul nagy - sérelem. A gyűlölködő ember mintha azt ¦ Az Oslóban rendezett nemzetközi Iconfcrenciin 1990. augusztus 28-án elhangzott beszed Csehszlovák Távirali Iroda álul közreadott szövege.