Regio 2000/4. [antikvár]

Részlet: "Mit árul el az örökség fogalma a társadalom és az idő viszonyáról? Milyen időfelfogás kíséri vagy jellemzi manapság az örökség fogalmának terjedését és egyetemessé válását, melynek az elmúlt három évtizedben tanúi vagyunk? Jelen írásban ezeket a kérdéseket szeretném megvizsgálni. Egyre gyakrabban az „örökségesítés" (patrimonalisation) kifejezéssel próbáljuk leírni a jelenséget és progresszív jellegét érzékeltetni. Erre számtalan példát hozhatunk fel. „Új örökségekről", az örökség „újfajta használatáról" beszélünk. Pierre Nora a Les lieux de mémoire-ban (Az emlékezet helyei) jegyzi meg, hogy valóságos mozgalom indult Franciaország történetének, sőt magának Franciaországnak az „örökségesítésére". Némi késéssel a mozgalom a hatóságok szintjén is megjelent és visszhangra talált: 1978-ban Direction du Patrimoine-t hoztak létre a Kulturális Minisztériumban; az 1980-as esztendőt az „örökség évének" nyilvánították; 1983 óta vannak „örökség napok" - 1994-ben 6,5 millió látogató kereste fel az örökség „lakhelyeit" (10 000 műemléket nyitottak meg); az Ecole nationale du Patrimoine (az Örökség Nemzeti Iskolája) 1991 óta működik."