Replika 1992. május [antikvár]

RÉGIÓNK SZOCIOLÓGIÁJÁRÓL CSEPELI GYÖRGY — WESSELY ANNA A közép-európai szociológia kognitív esélye^ E közgyűlés előkészítése során mindenki számára világossá vált, hogy a szervezők szeme előtt kettős cél lebeg. Elsősorban, kihasználva a posztkommunista társadalmak iránti konjunkturális érdeklődést, meg akarják mutatni a "világnak" a jelenlegi magyar szociológiát és demonstrálni kívánják, hogy eredményei megfelelnek a szakma nemzetközileg elfogadott követelményeinek. Másodsorban pedig rá akarják ébreszteni még "lemaradt" kollégáikat az elmélet vagy a technikák terén meglévő hiányosságaikra és arra, hogy hogyan "zárkózzanak fel" a nyugati szociológia fejlődéséhez. Mivel a "lemaradás" és a "felzárkózás" metaforái körül hazánkban minden szinten politikai viták dúlnak, itt az ideje, hogy kihámozzuk őket a környező, elnyűtt burokból, és megnézzük, hogy valójában mit is takarnak. Ha pusztán azt a felhívást hordozzák magukban, hogy vegyünk át kritikátlanul bármit, ami az amerikai szociológiai folyóiratok szellemi táplálékául szolgáló, állandó étrendben szerepel, akkor e metaforák arra indítanak minket, hogy a nemzetközi szakmai vitákban elfoglalt perifériális jellegű pozíciónkat tudatosan kimunkáljuk és büszkén konzerváljuk. Dolgozatunkban megpróbáljuk néhány érvvel alátámasztani ama meggyőződésünket, hogy a közép-európai társadalom a társadalommagyarázat olyan sajátos megközelítési módját termelte ki, amelyet semmiképpen nem szabad figyelmen kívül hagynunk azon türelmetlen igyekezetünkben, hogy végre ismerjenek el bennünket szociológusokként — teljesítményünk egzotikus zamatának jelölésére használatos, jóindulatú, bár korlátozó értelmű jelzők nélkül. Az csak természetes, hogy a magyar szociológusnak járatosnakkell lennie a szociológiai elméletek és technikák kortárs-irányzataiban, ha be akar kapcsolódni a nemzetközi információ- és eszmecserébe. Mégis: szeretnénk rámutatni arra is, hogy kötődnünk kell a magyar társadalmi tapasztalat másságához, amely révén oly módon űzhetjük a szociológiát, ahogy senki más, és nem pedig úgy, ahogy akárki is megteheti. Szerintünk itt az a döntő, hogy a közép-európai szociológusoknak különleges szerepet kell vállalniuk a szociológiai elmélet fejlődésében. Nem valamiféle titkos tanokra gondolunk, amelyeket csak napvilágra kell hozni, hanem egy olyan kognitív esélyre, amellyel élhetünk, de el is szalaszthatjuk. Európában nyugatról kelet felé utazván mindig bele lehetett ütközni abba a megdöbbentő felismerésbe, hogy egy elit magaskultúra szimbiotikus viszonyra léphet a társadalmi-kulturális elmaradottsággal. Thomas Mann talán saját magyarországi tapasztalatait írja le a Doktor Paustus XXXVI. fejezetében, ahol Adrián Leverkühn egy magyar arisztokrata hölgy vendégszeretét élvezi egy udvarházban egy ötnyelvű, kiterjedt könyvtár, két koncertzongora és más fényűző tárgyak között. Ugyanakkor "a kastélyhoz tartozó falut elképesztő szegénységben, valóságos archaikus, forradalom előtti nyomor állapotában lelték".