Századvég 1987/4-5. [antikvár]

Részlet a könyvből: "A politikai akart ma nálunk velleitás jellegű, és ennek magyarázata politikai rendszerünk működésében rejlik. A velleitás az erőtlen vágyak és a bágyatag akarta együttese. Magyarul mondva: a velleitás-akaródzás, amihez hozzátartozik egy jellegzetes fintor, a kényszeredettség grimasza, s a torokból nehezen kipréselt tagolatlan hang. A politika végső soron mindig akarati természetű - de az akaratnak persze számos fajtája van. Amikor velleitásról szólunk nem a hatalomra törő akaratot hiányoljuk, nem Nietzsche hírhedt "Wille zur Macht"-ját, nem is a csatadalokat. nem annak fölzengését, hogy "mi vagyunk a nagy szenvedély a magyar politikában". A nagy fölzendüléseknek, a közvetlen politikai mellett, messze nyúló társadalmi okai is vannak. Annak azonban, hogy egy békésebb korban a politikai szándékok higgadt magabiztossággal artikulálódnak, avagy csak fátyolos hangon, kásásan, tisztázatlan gondolatból, tétova gesztusokkal kísérve, azaz velleitásként - nos, e jelenség inkább közel fekvő politikai okokból ered. No, de hát mikorról és kinek a politikai akaratáról van itt szó? - A máról van szó, szélesebben az utóbbi másfél évtizedről, amelyben a politikai folyamatainkat meghatározó, nyilvánosan megjelenő akaratok csöndesedtek le velleitás jellegűre, mosódtak el akaródzásokká. Úgy rémlik, hogy ez egy figyelemre méltó új jelenség."