Szociálpolitikai értesítő 1988/1. [antikvár]

A tárasadalmi feszültségek "magánéletivé" válása, társadalmi szinten meg nem oldott, sőt, sokszor meg sem fogalmazott konfliktusoknak a privátszférára nehezedő terhei egyre nyilvánvalóbb zavarokat, tömeges méretekben jelentkező életproblémákat okoznak. Ezt a jelenség-halmazt - ma divatos, de az egyén felelősségét implikáló kifejezéssel - "társadalmi beilleszkedési zavarok"-nak szokás nevezni. Az individuum számára megoldhatatlan feszültségek jelenlétének, sőt - megkockáztatnánk -, növekedésének egyik jele, a sajtóban is mind többször emlegetett, kutatási főirányok vezér-témájává emelt megnyilvánulása a mentálhigiénés problémák szüntelen gyarapodása. Csaknem közhelyszámba megy, ha az ember a magyarországi alkoholizmus magas szintjére utal, de mind több szó esik a "népbetegséggé" vált neurózisról, a tömeges fejfájásról, nyugtató- és altatószedésről, a csökkent (mert agyonhasznált) teherbíróképességről. A statisztikák e szimptómákról kissé egzaktabban is tájékoztatnak, s a köztudatban élő képet támasztják alá: évről évre töretlenül nő az elmegyógyászati kórképekkel leszázalékolt rokkantak száma; emelkedik a mentálhigiénés problémák miatti táppénzbevétel; nő az elmeosztályok és az ideggondozók forgalma; emelkedik az öngyilkosságok száma; és - a legrissebb mikrocenzusadatok szerint - a többé vagy kevésbé rendszeres alkoholfogyasztást illetően nem tömegméretű, hanem szinte "össznépi" jelenségről kell beszélnünk.