Szolgálat 1984/1-4 [antikvár]

KIENGESZTELÖDÉS ÉS BŰNBÁNAT A tavalyi, VI. püspöki szinódus témája egyúttal a folyamatban lévő szentév alapgondolata. Álljunk meg tehát, és mélyedjünk el benne. Sok ember nem látja, vagy nem akarja észrevenni, hogy emberi szinten sem lesz teljesen boldog, ha Istenhez való viszonya nem rendezett. Pedig mindennap nyög a rossz hatalma alatt: háborúk, éhség, gyilkosságok, betegségek, csalások halál! Van, aki illúzióba menekül: a tudomány egyszer oly erős lesz, hogy az ember még a halálon is úrrá lehet, kiküszöböl minden testi-lelki nyomort. Egyesek „felejteni" akarnak: az alkohol, a kábítószerek mámora legalább ideiglenesen szivárványszínekre fest mindent. Egyszerűbb, prózaibb módon: húzzuk az igát, élvezzünk, amíg lehet, úgy sem tudjuk, mi az igazi oka mindennek A keresztény hit a rossz, a halál, az igazságtalanságok kozmikus gyökerére mutat rá: Istentől fordultunk el! Ezért hasonlottunk meg önmagunkkal, embertársainkkal, rendeltetésünkkel (Ter 3 és 4). A visszautat is nála kell kezdeni, vele kiengesztelődni. Ahogy Kereszty Rókus tanulmányában kifejti: lehetséges ez, az út nyitva áll, mert maga a Szentháromság teremtett békét az emberiséggel Krisztusban. A rossz gyökere a lázadó engedetlenség; a visszaút Krisztus halálosan engedelmes szeretete! A szeretet mindig szabad önközlésből fakad. Csak ezt várja el az Isten tőlünk, hogy a kiengesztelődés bennünk is meghozhassa gyümölcsét, hogy ténylegesen áramkörébe kapcsolódhassunk. Ezért kívánja meg a szerető szív életátalakító igenjét, a hitet s ennek kifejezését a keresztségben. Az Atya jobbján ülő Fiú már megosztja testvéreivel az örökséget, már lelkükbe vési a feltámadás zálogát. Az ámulattal eltelt hálás hivő egyik első kérdése: hogy vehetnék részt ebben az engesztelésben Krisztussal? Ekkora szeretet nem hagyhatja hidegen szívét. Az engesztelés teológiájának biblikus alapjait állítja elénk Szigeti Miklós. Másrészt azonban a mindennapok keserves tapasztalata igazolja, hogy „a világ valóban egyszerre megváltott és megváltatlan" (Kereszty). Lelkesedéssel adjuk át magunkat a megújult krisztusi életnek, de számtalanszor meg is botlunk, ismételten visszaesünk. A szerető Atya visszavár ekkor is: újra kiengesztelődhetünk vele közösségében, az egyházban. Korunk embere mintha sajátos nehézséget találna a kiengesztelődés-nek a köztünk élő és működő Krisztusban, az egyházban való megélésé-