Tanítvány 2002/4. [antikvár]

Az Úr 2001. karácsonya ELÉ Úgy tűnik, manapság az "üdvözítők piacán"túlkínálat van. Ebben a tülekedésben a nii Krisztusunk, mások számára csak egy a sok közül, s ráadásul az a hendikepje is van, hogy nem lehet odaírni fölé a varázsszót: NEW. A keresztény üzenet tartalma lényegtelenné, sőt, terhessé vált, legfeljebb a forma az, amire még igény mutatkozik, a karácsonyi hangulat végett. Ennek ellenére, vag>' inkább pont ezért fontos, hogy legalább magunkban tudatosítsuk, hogy Jézus Ki'isztus az "abszolíit Üdvözítő". Rajta kívül nincs más. Ez azt jelenti, hogj' Benne maga az Isten van jelen miérettünk és semmiben sem ellenünk, s hogy csak általa lehet az egész embernek Istennel, mint Atyával találkoznia.(Vő.Kísérleti kánonok a magj'ar misekönyvben). Ugyanakkor mi, keresztények teljes biztonsággal hisszük és hirdetjük azt, hogy az egyén végső és alapvető kérdéseire, vagy méginkább az egész emberi egzisztenciára, mint egyetlen kérdésre adott teljes isteni válasz Jézusban történt meg. Ez a tény azt is magában foglalja, hogj' nemcsak a szubjektum, hanem az egész objektív valóság értelme és célja is Őbenne tárult föl. A keresztény tapasztalatnak és hitnek az a meggyőződése, hogy Jézus az egész történelem értelme: "Minden Őáltala és Őérte teremtetett". (Kol 1,16; Vö. Róm 11,36). A teremtés tehát krisztocentrikus, önmagában nincs értelme, s ez a megállapítás érvényes a történelemre is. A teremtés célja az emberben az emberi létezés által valósult meg, a történelem célja pedig Jézus Krisztusban nyilvánult lö. S bár közelebbről nézve még a hívőnek is gyakran úgy tűnik, hogy a történelem cél és értelem nélkül való, pusztán immanens relációk véletlenszerű egj^másutánja, mégis, ha kellő távolságból, a hit távlatából nézzük azt, akkor arra a meggj'őződésre jutunk, hogy az üdvösség titka működik a történelemben: "Minden értetek történik".(1 Kor 4,15) Isten egyetlen és örök predestinációjának következtében, amellyel "azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére" (1 Tim 2,4) válik szentté minden ember, s lesz céljává az Atya hívő szeretetének. A kereszténység önmagában nem, hanem csak következményeiben humanista, amennyiben humanizmus alatt azt értjük, hogj' az ember önmagában érték, önmagában szent. A hívő keresztény az embert általában és konlaétan