Teológia 1993. augusztus [antikvár]

A szerelem kimagaslóan emberi jelenség: szabadon akart vonzalom, mely személytől személyre irányul es testi-lelki megnyilatkozásaiban az egész személyiség javat keresi. Gaudium et Spes 49. Katolikus hívőnek a szexualitásról „emberi módon" szólni — nem könnyű vállalkozás. Nem, mivel egyrészt ügyelnie kell mindarra, amit komoly, megbízható emberek objdctív ismeretként elé tárnak, másrészt a kinyilatkoztatott isteni tanításra és az e^ház hivatalos me^yilatkozásana. — Katolikus teológiai folyóiratban a szexualitásról felelősen szintén csakis úgy lehet írásokat közzétenni, hogy szem előtt tartjuk az objektív szakismereteké s egyszersmind arra is ügyelünk, ho^ mit tartalmaz a Szentírás és milym nyilatkozatokat tett közzé a kérdéssel kapcsolatban az egyházi tanítóhivatal. Egyházi publikációkban olykor nagy a „kísértés , hogy az adott témakörben ebesek kategorikusan, „dogmatikus" módon nyilatkozzanak, azaz teológiai szemléletükből fakadó etikai kijelentéseket kizárólagos módon, már-már hitigazságként tüntessenek fel. Elég, ha az ősi, rigorózus ma-nicheus-dualista-gnósztikus felfogásra, annak mai képviselőire utalunk. Természetesen éppúgy szélsőséges a kinyilatkoztatott tanítást semmibe vevő'„tudományhit" terjesztőinek álláspontja. A követendő út számunkra az lehet, hogy a rendelkezésre álló szolid tudományos szakismereteket egybevetjük a Szentírás és az egyházi tanítóhivatal vonatkozó kijelentéseivel. A II. Vatikánum dogmatikus konstitúciőja szerint a Szentírás „tévedésmentesen" csakis azokat az igazságokat tartalmazza, melyeket Isten üdvösségünk érdekében közölt számunkra (Dei verbum 3,lí). Az újabb-kori teológia története pedig azt igazolja, hogy az egyházi tanítóhivatal csak egészen ritka, kivételes esetdcben tesz közzé tévedhetetlen tanítást. így például a sokat idézett és vitatott „Humanae vitae" enciklika publikálását követő rutpon a hivatalos vatikáni szóvivő közölte, hogy — az egyébként jelentős pápai megnyilatkozás — nem tartalmaz tévedhetetlen tanítást. II. János Pál pápa és számos püspöki kar ismételten nagy tapintatra intette a lelkipásztorokat, gyóntatókat a szexuál-etikai kérdésekkel kapcsolatban. A Szentírást olvasó ember számára könnyen feltűnhet, hogy Jézus a szexuális morál részletekbe menőkérdései iránt nem mutatott érdeklődést. Talán úgy is fogalmazhatnánk, hogy „isteni tapintattal" hallgatott a problémák részletezéséről. Más szóval: Őnála a házasság és a nemiség sem életében, sem tanításában nem foglalt el központi helyet. Úgy élt és tanított, mint akinek személyisége megfontolt, érett, kiegyensúlyozott. Értékelte az emberi szerelmet, annak a házasságban történőbeteljesedését. Ezért ment el anyjával, Máriával és tanítványaival a kánai mennyegzőre, — és ki tudná megmondani, még hány hasonló családi eseményre. Arra törekedett, hogy a nemiség vétkei s az enndc nyomán ébredő társadalmi megvetés senkit ne tartson vissza a bűnbánattól és megtéréstől. Megvédte a házasságtörő nót a megkövezéstől. „Menj, több ne vétkezzél" — hangzott biztatása (Jn 8.sköv.). Engedte, hogy egy „rosszhírű" nő a lábát csókolgassa, akinek „sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett" (Lk 7,36-50). Jézus nőtlenül élt. Életmódjátwk azonban nem a nők iránti ellenséges érzés volt motiválója, hanem sajátos küldetése. S bár útján számos asszony kíséri, őtudta és vallotta, hogy „vannak férfiatlanok, akik azzá tettSc magukat a mennyek országa miatt" (Mt 19,12). Azóta is az Isten országáért vállalt teljes elkötelezettség ad értelmet az önkéntes, szeretetből vállalt önmegtartóztató életnek. Mint fentebb utaltunk rá, a kereszténység történetében — olykor erőteljesebben, máskor visz -szafogottabban, — jelen volt a szexualitást elutasító, a házasság értékeit megkérdőjelező, a testet megvető dualista-manicheus szemláet. Hogy ez nem követhető, arról egyházi megnyilatkozások egész sora tanúskodik. A lehetséges nagyszámú utalás helyett áWon itt Karol Wojtylától, a későbbi íl. János Pál pápától egy rövid idézet: „A szerelem mindig személyek közti olyan kölcsönös kapcsolat, amely mind egyéni, mind közösségi célra irányultságában a jón alapul" (Lidie und Verantzmrtung, München, 1973. 63.). Hívő keresztény soha nem téveszheti szem elóí az ember számára Teremtőjétől kijelölt célt: az élet továbbadásának és a nemiségnek értelmét. Amikor erre ügyel, a testi-anyagi világhoz tartozását fejezi kí Ezért figyel arra, amit a felelős szaktudósok az emberről, illetőleg az emberi szexualitásról mondanak. Ugyanakkor szem előtt tartja az „egész embert", azaz Istennek test-lélek egységében élő teremtményét, aki számára a szexualitás érték marad mindaddig, amig a teremtő Isten iránti engedelmesség és tisztelet és az ember iránti megbecsülés és szeretet fejeződik ki benne. Sz.A. 129