A Földgömb 2012. szeptember [antikvár]

Bő húsz éve egy déli-kárpátoki túráról hazafelé indulva a kötelező helyjegyért álltam sorba a vasúti pénztárnál. A helyjegy elővétel ismeretlen fogalomnak számított Romániában, s izgalmasnak ígérkezett, jut-e még belőle. Bár nélküle is "meg lehetett volna oldani" (az igen hamar elsajátított kifejezéssel: deszkurkálhattunk volna), de fáradtan kevés kedvünk volt a várható pénzügyi alkudozáshoz a jegyvizsgálónál. Az idegőrlő és egyre tolongóbb várakozás közben kiderült, van még belőle, de fogyóban. Mikor azonban végre a kasszához értem, kiderült, nem elég a pénzünk mindnyájunk jegyére (a pontos árát nem tudtuk előre, mert csak az információnál lehetett tudakozódni, az adatközlésért pedig külön fizetni kellett... volna). Kétségbeejtő helyzet, mert az akkori igen problémás közlekedés mellett már a "térképre kerülés" is felért a fél túrasikerrel, de a hegy felé tartva még mindenki lelki- és testi ereje teljében van. Hazafelé ugyanez a tortúra kifejezetten fárasztó, s egy 600-800 km-es zötykölődésre nyugodtan számíthattunk 20 órát is. Ezt egyáltalán nem akartuk még megnyújtani.