A Természet 1937. január-december [antikvár]

Részlet az 1. számból: Hópelyhek alatt. Hull a hó lassan, imbolyogva. Valahol fönt a légkör tele van apró, csodálatos jégkristálykákkal, amelyek hullás közben lágy pelyhekké verődnek össze, s mire a földre érnek, kedves tollabdák lesznek belőlük. Még így is könnyű, jámbor játékszernek látszanak. Amelyik a télikabátomra esik, csakhamar nyomtalanul eltűnik, elolvad, elpárolog. A sok apró hópehely, a sok játékos hólabdácska a földön lassan mégis vastag hótakaróvá gyarapodik. Ez a hótakaró nemcsak a földet, az utakat és a mezőt, hanem az erdőt is borítja. Az első hópelyhek rátapadnak itt-ott az ágakra, a ferdére dűlt törzsekre, ez nagyon kedves, nagyon könnyű teher a fán.