Állattani Közlemények 91/1-2. [antikvár]

ÁLLATTANI KÖZLEMÉNYEK (2006) 91(1): 3-4. Szerkesztői előszó Tisztelt Olvasó! Voltak - és talán még ma is vannak akik úgy gondolják, hogy a magyar nyelvű szakfolyóiratok ideje az utóbbi években leáldozott, a tudományos eredmények magyar nyelvű közlésére már nincsen szükség. Hiszen a világ egyes részei közti fizikai és szellemi távolság hihetetíen mértékben lecsökkent, és kiemelkedő pályát befutni manapság már csak úgy lehet, ha a kutatások a nemzetközi élvonalba tartoznak, és állandó, multinacionális megmérettetésben részesülnek. Természetesen igaz is ez; de mindezzel párhuzamosan talán soha nem volt olyan nagy szükség egy-egy nép nemzeti identitásának megőrzésére, mint éppen korunkban. Az összgazdasági érdekek diktálta kohóban, a globalizáció minden földrajzi és társadalmi különbséget egybe olvasztó folyamatában az egyre többet hangoztatott (bio)di-verzitás-megőrzés, a sokféleség fenntartása új értelmet nyer a nemzeti kultúrák ápolásában, beleértve ebbe a saját tudományos nyelvek művelését és megújítását is. Ennek az Internet korával is dacoló, soha nem látott fontosságú eszközei a rendszeresen megjelenő, szűkebb, de elhivatott közönségnek szóló, nemzeti nyelvű szakmai folyóiratok. Az Állattani Közlemények a Királyi Magyar Természettudományi Társulat, majd később a Magyar Biológiai Társaság folyóiratainak egyik legpatinásabbika: több mint 100 évvel ezelőtt indult 1902-ben, s jelenleg a 91. évfolyamánál tart. És micsoda száz évet tudhat magáénak! Ha a kötetek cikkeit lapozgatjuk, a háttérben nem csak a hazai tudományos élet, hanem egész történelmünk megelevenedik, két világháborúval, számos politikai rendszerváltással, híres és ragyogó elmékkel vagy éppen gyorsan felejthető mellékvágányokkal. Fájdalmas, küzdelmes, de mégis sikeres, mélypontokat és felemelkedéseket egyaránt felvonultató évszázad volt ez. Sikeres, mert az Állattani Közlemények, az egyeüen, teljes egészében a magyar zoológiának szentelt tudományos folyóirat a körülmények minden nehézsége ellenére fennmaradt, és külalakjában, tartalmában és szerkesztésében egyaránt folytonosságával hirdeti az őt létrehozó szándék érvényességét. Az Állattani Közlemények célja ma is ez; közérthető és szép, magyar tudományos nyelven eljuttatni a tágabb értelemben vett hazánk állattant művelő szakembereinek eredményeit az Olvasóhoz; s egyben kapcsolatot teremteni és ápolni a nyitottságot egymás iránt mindazon elmék között, akik kutatásaikkal a Földünket nálunk jóval korábban birtokba vevő, de jelenleg velünk osztozni kényszerülő élőlényeket, az állatokat tanulmányozzák. Egy folyóirat fennmaradásához kevés a szerkesztői célkitűzés, az a szerzők érdeklődésén, a leadott cikkek számán múlik. Az Állattani Közlemények (kisebb-nagyobb hullámvölgyekkel együtt) mindig abban a szerencsés helyzetben volt, hogy megjelenő anyagaival a mögötte létező, havi rendszerességgel ülésező Állattani Szakosztály előadóiból válogathatott. Ez az 1891-ben megalakult tudományos testület majd' ezredik előadóülésénél tart már, s úgy tűnik, manapság a fiatalok körében is egyre népszerűbb. Köszönet illeti ezért a Szakosztály és a Magyar Biológiai Társaság mindenkori vezetőségét, valamint természetesen az