Föld és Ég 1975. január-december [antikvár]

Immanuel Kant és a fejlődéstan elmélete az asztronómiában A szerző — Btrlin-Treptow Archen-kold Csillagvizsgáló — Kant születésének 230. évfordulójára irt, Budapesten jg74. október 8-án a Kossuth Klubban tartott előadása nyomán. A természettudományok történetében kevés olyan esemény volt, amelynek messzeható általános érvényessége és jelentősége nemcsak a specialista érdeklődését kelti fel, hanem más szakmák tudósai és a széles nyilvánosság is érdeklődik utána. Ezek nemcsak ismereteinket gazdagítják, hanem egész szemléletünket megváltoztatják és kibővítik. Ilyen korszakalkotó átalakulást jelentő mű volt például Nicolaus Copemicus híres munkája, a „De revolutíonibus orbíum coe-lestíum", amely 1543-ban jelent meg. Ebben a forradalmi könyvben véget vetettek annak a világnézetnek, amely közel másfél évezreden át gyökerezett az emberek képzeletében és a legszorosabban összeolvadt az uralkodó osztály, a klérus ideológiai elképzeléseivel. Mikor Kopernikusz égitestnek, bolygónak nyilvánította a Földet, és a Napot a világ közepének, egy csapásra megteremtette az égi mechanika gyors fejlődésének leglényegesebb előfeltételét, mivel egyszersmind megjelölte a vizsgálat koordinátarendszerét, amely a Napnak, mint a bolygórendszer tömegközpontjának különleges szerepén nyugszik, jóllehet Kopernikusz ezt még természetesen nem is sejthette. Kepler számára Immanml Kint: F. Zöllner,WisMluchiltliche Abhandlunfen Bd. I, Leipzic 1878 könyviMI Kopernikusz világnézete döntő feltétele volt annak, how eljusson a bolygók mozgástörvényének felfedezéséhez, amely egyidejűleg felvetette a bolygók oly szigorúan törvényszerű magatartásának okát. Kepler azt írta: „Az a célom, hogy megmutassam hogy az égi gépezet nem egyfajta isteni élőlény, hanem sokkal inkább óramű, amelyben csaknem valamennyi sokrétű mozgást egyetlen egész eg^zerű mágneses test ereje idéz elő, éppúgy, mint az óraszerkezetnél, minden mozgást egy igen kis súly hoz létre". Keplernek le kellett volna mondania a mágnesességről; valójában azonban a bolygókat ugyanaz az erő kényszeríti pályájukra, amely az óraszerkezet súlyát is mozgatja. Kepler egészen az égi mechanika küszöbéig eljutott. Isaac Newton tovább jutott ennél, ö felfedezte az általános gravitáció törvényét, a testek általános tömegvonzását és meg tudta mutatni, hogy minden természetes mozgást, egy kő leesését éppúgy, mint a Hold Föld körüli útját ez az erő határozza meg. Megszületett a klasszikus mechanika, és ezzel egyidejűleg az égi mechanika. Egy ponton azonban a régi maradt az amúgy erősen kiterjedt égi mechanikai világnézet, mint már az antik világban Arisztotelész is hirdette: mint korábban is általánosan uralkodott az a vélemény, hogy az emberek a világot egykor meg-teremtettnek, de azóta változatlanul fennállónak tekintették. Aki egy felhőtlen éjszakán a tekintetét az égbolton nyüzsgő csillagokra veti, még ma is nehezen szabadul attól a benyomástól, hogy a csillagok örökké megtartják alakjukat. A csillagos ég ma is alig különbözik attól, amit elődeink 2000 évvel ezelőtt láttak. És mégis: a világegyetemben minden mozgásban és állandó fejlődésben van. És ez a felismerés érvényesült a 18. század közepétől kezdve. Az, aki müvének merész gondolatmenetével először indult ki a konkrét tényleges anyagból és az egész világegyetem fejlődésének gondolatát, sőt az egész világegyetem fejlődését felvetette, az Immánuel Kant volt. Kant összes művei közül az ún. korai írásoknak, amelyeket 1746 és 1748 között irt, különleges jelentőségük van. Ezekben a munkákban a természettudományoknak van döntő szerepük. Igazán az a törekvés jellemzi őket, hogy a természettudományt a filozófia eredeti értelmében hasznossá te^e és egy egész sor alapvető természettudományi kérdést természetfilozófiai alapon magyarázzon. Sok tekintetben a konkrét ismereteken túlról kellett kiindulni. Azonban Kant gondolatmenetét már a newtoni tömegvonzás tötvényre alapozta, amelyet a természet minden részét egymással összeícapcsoló összefüggéseként tekintett. Ezen az alapon egy sor olyan gondolatát fejtette ki, amelyek úgy a természettudományok, mint a filozófia további fej-