Meteor 2017/7-8. [antikvár]

Végig az MO-son IlU Idén sok szó esik Charles Messier-ről és katalógusáról, a Messier-maratonról, vagy Messier-észlelési projektekről. A Meteor hírei közé is igyekszünk minél több Messier vonatkozású újdonságot „becsempészni" Ml-től MllO-ig. Az MO-sról szóló híreket azonban hiába keresnénk. Hogy az MO-snak, vagyis annak a hatalmas csillagfelhő-gyűrűnek, amely abroncsként fogja össze égboltunkat, nagyon is helye lenne egy rendhagyó Messier-katalógusban, több mint húsz évvel ezelőtt értettem meg. Ahhoz, hogy ezt a hatalmas objektumot a maga valójában pillanthassuk meg, messze délre kell utazni, ahol a Tejút legfényesebb vidéke magasan a fejünk fölött delel. Persze hogy a Tejútról, a Tejútrendszerről van szó, amikor az MO-st emlegetem! Varázslatos az északi égbolt is, elbűvölő a nyári és a téli Tejút egyaránt. Legutóbb tavaly augusztusban hagytam magam egészen elbűvölni, amikor Székelyföldről láthattam úgy igazán a maga szépségében a Tejutat, akarom mondani a Hadak útját, vagyis a Szalmás utat, pontosabban a Szépasszony vásznát, illetve a Tündérek táncát, vagyis hogy a Harmatlegelőt. Egytől egyig szebb, költőibb elnevezés, mint az ókori görög eredeti, főként, ha megismerjük a Tejút születésének körülményeit Bizonyára más népeknek is vannak szép, költői elnevezésük a Tejútra - jobb híján maradjunk ennél -de nekem mégis a magyar verziók a legkedvesebbek. Hogy aztán miféle cifra neveket találtunk volna ki a hosszú égi fátyolra, ha a sors a déli féltekére veti népünket, az már minderücéppen a fantázia világa. Több mint húsz éve annak, hogy szerencsém volt a Tejút igazi arcát megpillantani. Messze, odalenn, a Baktérítőn is túl máshogy billen az ég, a Tejút magasan áll november elején, középső, legfényesebb része pedig szinte sistereg, úgy világít. Jobbra-balra egyre csak halványodik ez az ottani Tejút. Ha belebinoklizik az ember a Sagittarius-vidék kozmikus nyüzsgésbe, szinte beleszédül. Hogyne szédülne, hiszen mitőlünk ilyet nem látni. Nálunk ott fejeződik be a Tejút látványa, ahol csak elkezdődik a kavargás, de azt is elhomályosítják a horizontközeli sűrű légrétegek. Odalent, a Baktérítő alatt, ha gondolatban kicsit hátrább lép az észlelő, no és hunyorít is kicsit, hamar rájön a nagy álmélkodás után, hogy nini, ez itt egy éléről látható spirálgalaxis, csak nagyon közel vagyunk hozzá - éppenséggel benne, a fősíkjában. Közeli rokona az NGC 891-nek, az NGC 4565-nek és még egy sor spirálgalaxisnak, amelyek fősíkjában csak úgy sötétlenek a porfelhők. Állok az ég alatt tátott szájjal 1994. november 2-án. Kora este szélesen hömpölyög a Tejút. Messze délen a két Magellán-felhő csak-csak nem akar eloszlani, északon pedig a Tejút fősíkja „fölött" ott az Andromeda-köd, kicsivel még följebb pedig az M33 -mindez természetesen szabad szemmel. Ezer méterről, tökéletes átlátszóságnál pontosan ezt várja az észlelő. Másnap volt egy teljes napfogyatkozás is, de annak az élménye már halványodik, míg a tejutas csillagos ég emléke egyre elevenebben él bennem. Az éjszakai sötétség órái maradandóbbak, mint a nappali sötétség percei. Várom az idei magyarországi nyarat, a mi Tejutunkat a Cepheustól le a Sagittariusig, vagyis a mi Harmatlegelőnket a Részögembörtől le egészen a Tündérek táncáig. Az igazi Tejút-látványhoz persze messze magunk mögött kell hagyni az MO-s autópályát, jobb a fővárostól minél távolabb jutni ilyenkor. El, egészen Tarjánig, azon is túl: Pénzesgyőrig, Morvaszentjánosig, Jászszentlászlóig, fel a Mátrába, a Kaszabrétre, az Őrségbe, Ispánkra, vagy Erdélybe, Homoródfürdőre - ahol csak tábort szerveznek az amatőrcsillagászok! Mizser Attila