Térképészeti Közlöny 1943-1948/1-2. [antikvár]

A reánk kényszerített háború pusztító vihara, mely Hazánk és Fővárosunk fölött elszáguldott, nemcsak ezrével ölt meg munkást, polgárt és katonát, döntött romba büszke palotát és szerény házacskákat, hanem megbénította a munkát is. A kalapács és az írótoll egyaránt kihullott a dolgos kezekből. Szaktudásunkat minél szélesebb körben terjeszteni hivatott Közlönyünket is kénytelenek voltunk szüneteltetni. A pusztulást hozó vihar elvonult és a megtépett, ezer sebből vérző országba friss levegő tódult. Nemcsak a házak dőltek romba, de összeroskadt a régi "úri" rendszer is és a romokat eltakarító, új épületeket emelő munkáskezek immár a maguk országát építik, a népi demokrácia Magyarországát. Óriási feladat volt a Honvéd Térképészeti Intézet szertehurcolt műszereit, felszerelését összeszedni és a romok közül kiszabadítani. Nem egy közmunkás legyintett lemondóan, amikor intézetünk romjai között dolgozott. Nem hitte, hogy itt valaha ismét térképek készüljenek. A térképészek azonban nem csüggedtek, hanem a felszabadulás után felszabadult erővel, hatalmas lendülettel dolgoztak intézetünk talpra állításán.