Természettudományi Közlöny 1913. január-december [antikvár]

Részlet: A földrengésekről. Kis kirándulásra hivom meg olvasóimat Pluto és a Földetrázó Poseidon birodalmába. Tizenhét év folytonos munkájával igyekeztem ellesni titkait: mégis, nem ígérhetek mást, mint hogy műhelyük kulcslyukán át mutathatom meg, mily munka folyik odabenn. Nem földrengés mind, a mi műhelyükből kikerül, bár oka a Föld méhében székel, vagy földrengésjelző készülékek azok, a melyek tudomásunkra adják. Ott vannak mindenekelőtt a földkéreg évszázados változásai; a hegyalkotó erők ma sem pihenő megnyilvánulása, a gyűrődés. Helyenként, pl. a szászországi freiburgi bányában ez aránylag oly erős és gyors, hogy a talaj meghajlása iránt érzékeny műszerek nyugalomba sem jönnek, sőt a kevésbbé érzékeny fokmérési műveletek is tanúsítják, hogy itt-ott, pl. Nyugat-Ázsiában, a gyűrődés napjainkban is folyik. Ott van a kontinensek évszázados szintváltozása, emelkedése, vagy sülyedése, melynek Skandinávia a legismertebb példája s melynek megfigyelése körül az 1769-iki Vénusátvonulás alkalmával honfitársunknak Hell Miksá-nak is vannak érdemei. A mennyiben emelkedésről van szó, nem is kell a Föld belsejének erőhatásaira gondolnunk, mert valószínű, hogy az emelkedés az alól a a nagy nyomás alól való lassú felocsudásnak eredménye, melyet a jégkorszakban a kontinens északi felére nehezedő jégtakaró fejtett ki és a melylyel a szárazföldet a Föld kérgébe benyomta. Itt közbevetőleg megemlítem, hogy a kontinens sülyedésének föltevése biztonsággal még nincsen igazolva.