Természettudományi Közlöny 1926. június [antikvár]

Részlet a kötetből: A napfürdő és a fény hatása az emberi szervezetre Bolygónk szerves élete létét egészében a Napból kisugárzó fény- és hősugaraknak köszönti; a földön lévő összes energia forrása végeredményben a Nap. Ösztönszerűleg megérezte ezt az emberiség már gyermekkorában is, mikor a Nap tiszteletének különböző ősivallási szertartásokkal, a napfény szeretetének napkertekkel, -terraszokkal (egyiptomiak, asszírok), solariumokkal (rómaiak), naphegyekkel (Sonnenberg, Heilberg, ősgermánok) adózott. A napfénynek ez a tudatos szeretete a középkorban jóformán megszünt és talán csak a hajadonfővel megtett zarándokutakban találjuk meg némi öntudatlan maradványát. Sem az a kor, mely a római császárság erkölcstelen pompája után az aszkézisben és a "bűnös test" megvetésében látta ideálját, sem a későbbi, melyben a szépség fogalma egybeesett a parókával, a púderrel, a krinolinnal s amely ennek a testkultusznak következményein illatszerrel igyekezett segíteni, természetesen nem kedvezett a szabad természet, a napfény, a víz megbecsülésének. Csak a mult század vége felé kezdte a napfény visszafoglalni megérdemelt ősi jogait, ma pedig már mindenki igyekszik nyaranta anyagi lehetőségei szerint kivenni részét a napfény áldásából. A fürdőzés, napozás immár divattá lett, mellyel mindenütt, hol városi élet van, az emberek milliói élnek, sőt visszaélnek. Éppen ezért örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy az alábbiakban tájékoztassam olvasóinkat erről a most igazán időszerű tárgyról.