Természettudományi Közlöny 1928. április 15. [antikvár]

Részlet a lapból: Sajátságos jelenség az eszmék fejlődésének történetében az az irodalmi művekből kiolvasható különös közönyösség, melyet az ember tanusított létét megszabó egyik legérdekesebb körülménnyel szemben. Amint látszik kevés, vagy talán egyetlen ősibb nép sem kísérelte meg még csak legáltalánosabb vonásaiban sem, hogy meghatározza a két szülőnek az utód sajátságainak a megszabásában játszott szerepét, vagy megjelölje a tulajdonságokat átvivő erőket. Az embernek hosszú korszakokon keresztül kellett, többé vagy kevésbé tudatosan javítania tenyésztett állatainak és növényeinek fajtáit, de egészen Aristoteles koráig nincs nyoma oly föltevésnek, amely az átöröklés jelenségeinek magyarázatát iparkodott volna adni. Azt tartották, hogy az ember olyanformán szaporodik, mint ahogyan gabona lesz a magból. A mag a férfitől származik, a nő meg a termőtalajt szolgáltatja. ez maradt az általánosan elfogadott nézet századokon keresztül és ez öröklénység fizikai alapjait csak akkor ismerték fel, amikor tudatára jöttek, hogy abban a nő sem játszik egészen passzív szerepet. Erre a felismerésre a mikroszkóp vezetett rá, mert csak ennek a segítségével ismerhették meg a parányi csirasejteket. A tudomány emberei több mint egy századokon át húzódó és a XVIII-ik század végéig tartó harcok után állapították meg, hogy mindkét ivar meghatározott anyagi hozzájárulásából keletkezik közös igyekezetük eredménye, az utód. Az állatos nőstényei szolgáltatják a petét, a hímjei az ondószálat vagy ondósejtet, a spermatozoont; a magasabbrendű növények megfelelő sejtjei a petesejtek és a virágporszemcsékből, a pollenből fejlődő bizonyos sejtek.