Természettudományi Közlöny 1928. szeptember 1. [antikvár]

Részlet a lapból: A természettudományok haladásának útja két vonalon mozog. Az egyik a természet spontán megnyilvánulásainak megfigyelése, a másik a természet megnyilvánulásainak megszabott körülmények között történő kikényszerítése, vagyis a kísérletezés. Mindkettő egyaránt fontos. habár a rendszeres természetvizsgálás során a kutatás e két módja nem mindig választható külön egymástól, a következőkben mégis nem annyira a kísérletezésről, mint inkább a tiszta észlelésről lesz szó, hiszen a művelt laikus közönségnek a természettudományi kutatásban éppen a természet múló jelenségeinek helyes megfigyelésében, vagy a kezébe kerül természeti kincsek felismerésében és helyes megőrzésében van a legnagyobb és valóban mérhetetlenül fontos feladata. Vannak a természetnek jelenségei, tüneményei, melyek talán csak nagyritkán, évszázadokban egyszer, vagy még ritkábban kerülnek az ember szeme elé, s melyek a tudomány számára örökre és pótolhatatlanul elvesztek, ha hozzáértő emberi elme fel nem fogta őket, ha nem foglalta őket helyesen írásba és nem juttatta őket szakszerű feldolgozás végett az illetékes helyre. Vannak a természetnek jelenségei, melynek talán nem gyorsan múló tünemények, de mégis mondhatni, a véletlen veti őket az észlelő elé s éppen ezért rendkívül fontos, hogy minél többen legyenek, kik józan fölismeréssel és helye értékeléssel megszerezzék és biztosítsák a tudomány részére azt az adatot, melynek megszerzésére a sors talán éppen őket választotta ki. Ilyenek pl. az állat- és a növényvilág életének bizonyos jelenségei. Nem kisebb jelentőségű végül a laikus művelt közönségnek tudományfejlesztő közreműködése ott, ahol megfelelő beavatkozás nélkül elpusztuló vagy pediglen a szakszerű gyüjtésnek nehezen hozzáférhető tárgyakat igyekszik megszerezni és a tudomány számára hozzáférhetővé tenni.