Univerzum 1965/1-6. (fél évfolyam) [antikvár]

Részlet: Gearges de Caunes újtáffiró, a XX. 'ízázad Robinsonja iJEiaa, a po- kol". címen irta meg négyhónapos magányos Tcalandjának történetét a* Cíéndes-óceán egy elhagyott szigetén S. Amikor 1963. január 6-án reggel felemeltem a szúnyoghálót, hogy kutyám, Eder mellém bújhasson, s így eröt meríthessek közelségéből, a hajókürt hangját véltem hallani. „Megint képzelődöm" — gondoltam magamban. Azóta, hogy 1962. szeptember 10-én egyedül maradtam a Marquesas-szigetek egyikén, a sziklás, kopár Eiaón, 118 vég nélküli nap és 118 vég nélküli éjszaka telt el. Hányszor véltem hallani a hajó-kürt hangját álomtalan éjszakáimon, vagy a gyilkos napsütésben — de mindig csak képzelődtem. IMa reggel azonban egyre világosabban, erősebben hangzik. Előző este Tahiti rádiós tisztje megkérdezte, alávt»-tem-e magam az orvosi vizsgálatnak? Igen, mondtam, de csak akkor, ha ez Párizs kívánsága. Erőm ugyan fogytán volt, mégsem akartam segítséget kérni. Felugrottam, a szúnyoghálót is eltéptem, s a rácson át megpillantottam az öbölben a naszád körvonalait. Végre embereket láthatok, beszélgethetek! Az orvos néhány injekció és gyógyszer segítségével majd lábra állít, s folytathatom kísérletemet, Pugeny-nak, a Marquesas-szigetek főorvosának azonban más volt a véleménye. — Talán még megmenthető — mondotta a gondos vizsgálat után —, de csak akkor, ha egyetlen napot •sem Időz tovább Eiaón. Tiltakozni próbáltam, de letorkolt: — Semmi de Szedje a holmiját, később majd elszállítjuk a felszerelését, de maga velünk jön, egyenest a kórházba, A történetet tehát a kórházi ágyon kezdtem írni, 70 mérföldnyire Eiaó-tól, az Északi Marquesas-szigetek fővárosának, Taichasnak a kórházában, Távol vagyok Eiaótól, de most sem szakadtam el tőle, befészkelte magát elsorvadt testembe, minden gondolatomba, még most sem hagy aludni, pihenni. A kalandomat nem bántam meg, csak azt sajnálom, hogy a magányt, a sziget körűim^ nyelt nem tudtam megszokni, ne voltam képes legyűrni emberi gyön-geségeimet. Azt hittem: tudom, mire vállalkozom, de Eiao minden elképzelésemet fölülmúlta. Tulajdonképpen csak látni, tanulni akartam, és másoknak továbbadni a tapasztalataimat. A „Robinson Crusoe" még ma is a világ legolvasottabl^köny-vei közé tartozik. Ezt a nagy kalandot kívántam megfoghatóbbá tenni, szembeállítani a valóságot az álommal, a regényből riportot akartam csinálni. 1962, július 16-án Marseille-ben szálltam hajóra, és augusztus 16-án érkeztem meg Tahitibe. Három hét állott rendelkezésemre megtalálni az elhagyott szigetet, és a hajót, amely, odaszállít. Bár a kormányzó jószándékúan-fo-. I. . f • t