Vasárnapi Könyv 1938. II. (fél évfolyam) [antikvár]

Részlet: Az embernek egyik legjellemzőbb tulajdonsága a hiúság. Hiú volt az ősember s hiú maradt késői utóda a mai ember is. Az igyekezet : többet jelenteni másnál, velünk született ösztön. Minden ember mélyen meg van győződve bensejében arról, hogy ő különb, jelentékenyebb, fontosabb. mint más. És akármilyen nevetséges is ez az önhittség, lényegében nem lehet kárhoztatni. Nem lehet gáncsolni. hogy mindenki fontos, jelentékeny személynek gondolja és tartja önmagát. Valóban minden ember egy-egy világközéppont, saját, képzelt világának a középpontja. S amikor egy ember meghal, akkor egy világ dűl össze, egy képzelt világ. Az igazi világ természetesen halad tovább a maga útján, nem sokat törődik a képzelt világok s azok kiformálóinak az összeomlásával, megsemmisülésével. Ezek után érthető, hogy nincs bosszantóbb egy világközéppont számára - amilyenek mindnyájan vagyunk -, mintha azt veszi észre, hogy más is, a többi ember is olyannak látszik, éppen olyan akar lenni, mint ő. Ezt igazságtalannak érzi, mert az ő képzelt világában minden más ember csak kép, mozgó kép, súlytalan, jelentéktelen árnyék. Ezért különbözni akar másoktól, akik hasonlóknak látszanak hozzá. Ha jelentéktelenségében másként föl nem tűnhet, fölékesíti magát ritka, tetszetős dolgokkal, amilyeneket más nem igen szerezhet meg...