Theologiai Szemle 1988/6. [antikvár]

Teológiai áramlatok a Debreceni Kollégium történetében A Magyarországi Református Egyház 1988. november 11-12. napjain ünnepelte meg a 450-ik évfordulóját annak a ténynek, hogy Debrecen városi iskolája megnyitotta kapuját a reformáció előtt, és így az evangéliumi tanítás kisugárzási gócpontjává, az egyház veteményes vagy magtermő kertjévé változott. Miután a város a reformációt pártoló Enyingi Török Bálint tulajdona lett, aki pápai birtokáról Bálint keresztnevű papját nyilván a reformáció ügyének előmozdítására idehozta, bátran feltételezhetjük, hogy az így meginduló átalakulás 1538-ra a város iskolájára is kiterjedt, amely most már nemcsak az elemi ismeretek és valamelyes latin tudás tanítására szorítkozott, hanem a régi egyház papképző rendszerének összeomlása után az evangéliumi lelkészképzés feladatát is kezdte végezni. Különben elképzelhetetlen volna, hogy az 1567-ben tartott debreceni zsinat, református egyházunknak ez az alkotmányozó gyűlése csak mint kegyes kívánságot és később megvalósítandó tervet hangoztatta volna, hogy a keresztyének iskolájában először nyelvek ismeretét, a latin, a görög, és ha lehet, a héber nyelvtant, valamint a retorikát és a teológiai ismeretekhez szükséges egyéb szabad tudományokat tanítsák, azután pedig a teológiát és a görög s latin nyelvű Szentírás tudományát adják át az ifjúságnak. Ennek megvalósításában m ár akkor a wittenbergi egyetem szervezete és tanítása, valamint az ott igen nagy számban tanuló magyar diákok egyesülete volt a legfőbb minta. Az egyelőre szerény keretek között működő debreceni iskola fenntartói ugyanis kezdettől fogva igen fontosnak tartották, hogy a kiválóbb diákok külföldön jussanak el az akkor elérhető legmagasabb fokon tanulmányaik befejezéséhez, és ennek érdekében sokszor még erejükön felül is készek voltak áldozatot hozni. Ilyen módon az iskola kezdettől fogva nyitva állt a külföldi teológia és az egész európai szellemi élet egymást követő áramlatai előtt.