Hadtörténelmi közlemények 1995. június [antikvár]

Részlet: "ZACHAR JÓZSEF A MAGYARORSZÁGI HADÜGY JOGI KERETEI, 1648-1848 A vesztfáliai békekötéssel teremtett új nyugat-európai viszonyok eredményezték azt a változást is, hogy az egyes hatalmak a korábban szokásos módon nem engedték szélnek egész haderejüket, hanem békeidőben is fegyverben tartottak bizonyos számú gyalog- és lovasezredet. Ez történt az osztrák Habsburgok birodalmában is, amelyben addigra már tartósan megszilárdult az a központi intézményrendszer, amely képes volt a hadüggyel kapcsolatos folyamatos szabályozásra. Az uralkodó melletti Udvari Tanács erősen szűkült hatásköre immár csak az igazságszolgáltatásra terjedt ki, az Udvari Kamara a fiskális birtokok és a koronajövedelmek kezelésére szorítkozott, míg a rendek által megszavazott hadiadó, a contributionale beszedése és felhasználása az Udvari Kancellária hatáskörébe került, az Udvari Haditanács pedig a haderőt legfőbb szinten működtető hatósággá vált.1 Az örökös tartományokban így a centralizáció teljes lehetett, hiszen a rendek jogainak addigra ugyancsak bekövetkezett megnyirbálásával biztosított volt, hogy a szükségesnek ítélt rendes, vagy rendkívüli hadiadót az uralkodói előterjesztésnek megfelelően határozattá emelik.' Nem így a Királyi Magyarországon, ahol éppen 1649-ben országgyűlési határozat kötelezte III. Ferdinándot arra, hogy „a végvidékek terhét magára vállalja".^ Ezzel egyidőben az állandó hadsereg megszületésének szellemében a magyar rendek a következő határozathozatalra is készek voltak: ,,A karok és rendek a kirovandó adók és részleges felkelések helyett és ezek fejében a régi és rendes katonaság mellé ( ) a maguk részéről bizonyos számú lovas és gyalog katonát ajánlanak meg, mégpedig az ország felső részében 1200-at, a dunáninneni részekben pedig 1700-at, továbbá a dunántúli és a Komárom átellenében levő részeken 1000-et."4 Ám már a következő döntéssel nem hagytak afelől kétséget a rendek, hogy ezt az állandóan fegyverben tartott kontingenst „a török ellenében kell a végvidékre a szükséghez képest beosztani és elhelyezni"5, és hogy a magyar alkotmányosság szigorúan honvédelmi szellemét megtartva és követve „a föntemlített katonákat, valamint a többi régi és rendes katonákat sem szabad az országból kivinni".6 Ez korábbi országgyűlési határozatok megismétlését jelentette.7 Mindenesetre fontosabbnak bizonyult az az új momentum, hogy a végvári katonasággal kapcsolatosan is érvényesülhetett immár a központi intézményrendszer fent vázolt megosztással"