História 1978-1982./Olimpiai és sporttörténeti különkiadás [antikvár]

Évkönyv-magazint adunk most az olvasó kezébe, amelyet az 1918-as év forrongó , lázas, sorsfordulós eseményeinek szenteltük. f ERÉNYI TIBOR: JHIunkásosiiáíy, munkáspárt és sfaksxerveietek ai 191S előtti Magyarorsxágon 1918—1919 betetőzadése volt annak a folyamatnak, amelynek az előzményei a magyar történelem mélyére, legalábbis 1848—1849-re nyúlnak visz-sza. A tőkésipari fejlődés ha tására már a XIX, század utolsó harmadára jelentős munkástömegek jöttek létre Magyarországon. Ami pedig a századelőt illeti, történeti munkákban gyakran találkozunk a következő megállapítással: „A kilencszázas évek elején a munkásosztály Magyarország politikai életének nagyfontosságú tényezőjévé vált". Milyen események hatására, milyen körülmények között következett be mindez? Ha röviden meg akarjuk határozni a századforduló jelentőségét a magyarországi munkásosztály fejlődése szempontjából, akkor a következőket kell mondanunk: ebben az időszakban — az imperializmus kibontakozásának folyamatában — halad előre az urbanizáció, fejlődik viszonylag gyors ütemben a tőkés gazdaság. Ezzel párhuzamosan ekkor alakul ki a modern proletariátus, ekkor veszi fel azokat a jellemző vonásokat, amelyek sok szempontból még napjainkban is éreztetik hatásukat, A változás lényege, hogy — a XIX. századhoz viszonyítva — erősen, szinte rohamosan megnövekedik az ipari munkások létszáma és ezzel párhuzamosan módosul a munkásság összetétele, rétegződése. A számok önmagukért beszélnek: 1890-ben Magyarország munkásságának összlétszáma nem érte el az 500 ezret. 1900-ban már meghaladta a 700 ezret, 19i:i-ban pedig az egymilliót. Ugyanakkor — az ipari fejlődés velejárójaként — a nemzeti jövedelemnek már „csak" mintegy a kétharmada származott a mezőgazdaságból, a többi főleg az iparból. Bár Nyugat- és Közép-Európához viszonyítva meg jelentős az elmaradás, mégis mindez azt jelzi, hogy megkezdődött az a folyamat, amelynek eredményeként ha-zank agrárországból agráripa-" országgá vált. (Ez a folyamat csak az első világháború "tán, a húszas-harmincas években fejeződött be.) Az ipari munkások számának növekedéséhez hozzájárult — a termelőerők általános fejlődésének velejárójaként — a nagyiparban foglalkoztatottak lét- számának kiváltképp gyors gyarapodása. 1890-ben a nagyiparban körülbelül 165 ezer, 1900-ban :J20 ezer, 1913-ban pedig már 620 ezer munkás dolgozott. Az utolsó „békeév-l>en" tehát a magyarországi munkásság abszolút többsége már nagyipari munkás volt. De egyéb módosulások is történtek. Mig 1900-ban csak mintegy 12 ezer munkás dolgozott a textiliparban, addig 1913-ban már közel 50 ezer. Ugyanebben az időszakban a vegyiparban foglalkoztatottak száma 9 ezerről majd 30 ezerre emelkedett. Mindehhez csatlakozott a különböző szolgáltató ágazatok gyors fejlődése. Az ipar területi elhelyezkedését illetően lényegében megmaradtak a korábbi arányok. A, fővárosban és a környékén a magyarországi nagyipari munkásoknak aránytalanul nagy hányada, közel egyharmada dolgozott. Ez önmagában is indokolja Budapest vezető szerepét a magyarországi munkásmozgalomban. A vidéki ipari gócok főleg a nyersanyaglelőhelyek közelében, nemzetiségi vagy vegyes nemzetiségű területeken helyezkedtek el. Iparosodtak az ország középső, magyar lakosságú teriiietei is. Az Alföldön elsősorban az élelmiszergyártás fejlődött, míg a Dunántúlon és az északi hegyvidéken a bányászat és a vele kapcsolatos iparágak. A századforduló idején vált hazánkban az iparban általánossá a női és a gyermekmunka. A munkásnó fogalma a XIX. században — néhány sajátos munkaterülettől eltekintve — még úgyszólván ismeretien. Ezzel szemben lOlO-bena gyári munkásoknak már mintegy egynegyede munkásnő. Hasonló okok következtében növekedett az iparban foglalkoz-latott fiatalkorúak száma is. A munkásság felső rétegét — mintegy 15—20»/„-át — a szakmunkások alkotják. Őket követik a betanított munkások, majd a segédmunkások-nap-számosok. A munkásosztály gyarapodása elsősorban a mezőgazdasági népességből származott, mindenekelőtt az agrárproletariátus tömegei áramlottak a városokba, ipartelepekre. Az ipar fejlődése - az Osztrak--Magyar Monarchia rendszereben — azonban még mindig nem volt elég gyors ahhoz, hogy a falu nincstelenjeit megélhetéshez segítse. Ez volt az egyik oka a szinte állandósult munkanélküliségnek és az ez idő tájt nagyarányúvá váló — Ady Endre által „menekülő forradalomnak" nevezett — kivándorlásnak. (1899 és 1913 között mintegy másfél millió ember hagyta el az akkor kb. 20 millió lakosságú ország területét.) Az 1900— 1903-as válság idején körülbelül 100 ezer ipari munkás volt munka nélkül. Még 1910-ben is több mint 70 ezer munkanélkülit tartottak nyilván. A munkabérek a századelőn emelkedtek, ez azonban nem tartott lépést a drágulással. A munkásoknak mintegy 6 százaléka keresett csak heti 40 koronánál többet, elérve a sze- orát, vagy ennél is tovább dolgozott! A csepeli Weiss Manfréd gyár 1907-es munkarendje a következőképpen intézkedett: „A munkaidő reggel 6 órától 12 óráig tart." Az ebédszünet után fél 2-től fél 7-ig folytatódik. Mind délelőtt, mind pedig délután negyedórás étkezési szünetet iktattak be. Emellett — a munkarend szerint — az igazgatóság „fenntartja magának azon rendelkezési jogot, hogy a munkaidőt megho-sszabbítsa, vágy megrövidítse". Ami a hétvégi pihenőt illeti, már a kilencvenes években mindinkább megvalósuló vasárnapi munkaszünet mellé az első világháború előtli években — elsősorban a nagy budapesti gyárakban —a munkások kivívták a szombat délutáni munkaszünetet is. Évi szabadságról semmiféle intézkedés nem gondoskodott. Néhány ritka kivételtől eltekintve ismeretlen volt az üzemi étkezés fogalma is. A munkaviszonyokat súlyosbította, hogy ezekben az években vezették be a különböző, a termelés növelését célzó- „izzasztó" módszereket. NÉPSZAVA. TAMSADAun Cs KOZCiUCOASACI NCPUi» Mt(]«)«i Dlndra vatianup. A MSyArorHsáKi «¦•rmlál-dcaakrala párt elvi nyilatkozata. A Népszava 1890. december 14-i ¦ az MSZBP elvi nyilatkozatát rény kispolgár életmódjához hasonló életszínvonalat. Ezzel szemben a munkások közel 20 százalékának heti keresete nem haladta meg a 10 koronát sem. Különösen súlyosak a munkásnők és a fiatalkorúak bérviszonyai. A nemzetiségi területeken általában alacsonyabbak a bérek, mint a fővárosban és a központi, magyar lakosságú területek egyes városaiban. A .szocialista mozgalom ez ellen fellépett: mindig is nemzeti egyenjogúságot követeit, szervezte a nemzetiségi munkásokat és támadta az uralkodó körök nacionalizmusát. A munkaidő — az osztályharc hatására — mérséklődött, de rendkívül lassan. A munkásság több mint 70 százaléka még 1910-ben is napi 10 Az új ipari ágazatok kifejlődése előnyösen hatott a szakszervezeti mozgalomra. Miután á század elején megalakultak a nagy, országos szakszervezeti szövetségek (a vasmunkásoké, az építőmunkásoké, a faipari munkásoké, a különböző kisüzemi, kisipari szakmáké: közülük a nyomdászoknak változatlanul nagy szerepük volt), a tízes években — a hatósági tilalmak elleni küzdelemben — megkezdődött a textilipari munkások, a vegyipari munkások, a vasúti munkások és a bányászok országos szervezése. 1906-ban létrejött a Magyarországi Földmunkások Országos Szövetsége, szociáldemokrata felvilágosító munka kezdődött a munkás-