História 1993/1-11. [antikvár]

A honfoglalók öltözéke Váczy Péter a honfoglaló magyarság köznapi életéről szóló cikksorozatának első részét a História 1992/9. számában közöltük. G^ honfoglalók eszközei".) A szerző „Képek a magyar történet korai századaiból" című kötete 1993 tavaszán jelenik meg a História monográfiák sorában. (A szerk.) Paradoxonként hangzik, de találó megállapítás: a honfoglalás kori magyarok öltözékét könnyebb lerajzolni, mint megnevezni! Kendő és siiveg A László Gyula-féle összefoglalás* szé^ pen emeli ki az öltözék lényeges vonásait. Ilyen általános nomád sajátság, hogy a nők férfimódra ruházkodtak, sőt éltek is. A szoknyát a szlávoktól vették át. A nők férfias életmódját különösnek, sőt visz-szataszftónak találták a megtelepedett kultúrnépek. A görögök mint mindenből, e nomád sajátosságokból is költészetet csináltak, és kitalálták az amazonok történetét. De már Thietmar merseburgi püspök megbotránkozva beszéli el Géza magyar fejedelem feleségéről, Sároltu-ről, „a fehér úrnőről", hogy úgy ivott és úgy ült a lovon, mint valami katona, és haragjában ölni is képes volt. A régi magyar társadalom és öltözék e jellegzetes vonásáról tudomást kell vennünk. Az asszonyok kendője eredetileg egyáltalán nem Jelentett fejrevalót. Egykorú jelentését elárulja, hogy a „ken, törül, fest" jelentésű ken ige lí-gyakorftó-képzös származéka. így mondják még ma is: „kendőzött arc". Ezért kendö-nek nevezték azt, amivel kentek, festettek (arcfesték stb.), de a „törülközö"-t is, amely-te mosdás után törülte a kezét az ember. A kendő tehát nem alkalmas arra, hogy következtessünk a magyar nők honfoglalás kori fejfedőjére. A nomád öltözék leírásából nem szabad hiányoznia a süvegek és az övnek. Ha valakit megfosztottak szabadságától, elvették süvegét és övét. Isten és a fejedelem előtt senki sem maradhatott süvegesen: le kellett vennie azt, hóna alá dugva el kellett rejtenie. A fejviselet példáz- ' Uszló Gyula: A honfoglaló magyar nép élete. Bu-¦lapesl, 1944. (A szerk.) za a legjobban, hogy az öltözék kutatása szorosan kapcsolódik társadalmi, politikai, vallási kérdésekhez. A süveg nemcsak nemezből készült. Honfoglalás előtti török jövevényszónak tartják. A kucsma és a sapka helyett helyesebb a qalpaqot idézni, mely — ellentétben a karimátlan süveggel — prémmel volt szegélyezve. Honfoglalás előtti viseletnek kell tartanunk, mert már a 10. század elején mint magyar divatot ismerték és utánozták a németek, az olaszok. A török galpag szóval egyeztetik. A kalpagnak ugyanúgy megvoltak táisadalmi és politikai vonatkozásai, mint a süvegnek. A férfiak „ujjas, derékban övvel átkötött, tehát legalább derékon alul érő ruhát viseltek". iD^gy hisszük, a korabeU ábrázolások alapján még pontosabb leírást is adhatunk. A férfiak fő ruhadarabjának legjellemzőbb vonása: 1. elöl volt a nyílása, mely a ruhán végigfutott. Vagy gombra járt, vagy még gyakrabban a két szárnyat egymásra vetve öv szorította a testhez; 2. derékon felül szorosan simult az alakra, azon alul bő ráncokat vetett; 3. mindig csak a térdig ért. Erre húzták rá a felső kabátot, mely anyagban, szabásban változott az alkalomnak megfelelően. Ködmön, köpönyeg, suba A honfoglalás kori magyar leltárból mindenképp törülnünk kell a bekecset, ezt a gpnús eredetű, 19. századnál aligha régibb ruhadarabot Ugyanígy nem lehet honfoglalás kori a ,Jaicagány vagy hátibőr", „az előbőr vagy mejjbőf, a dolmány, a zeke vagy kankó. A kacagány német közvetítéssel terjedt el nálunk a 18. szá- Fómdlszekk«] szegélyezett süveg és köntös, veretes nyakú Ing Honloglalés kori férfiviselet László Syula rekonstrukciója