História 1994. (nem teljes évfolyam) [antikvár]

Háborús bűnök és a történettucloiiiány 1939-1989 A II. világháború 1989 novemberében fejeződött be. Katonailag 1945-ben, politikailag a berlini fal lebontásakor. Történeti összefoglalóinkban ajánlatos a korszakbeosztásokat vizsgálni, újragondolni. Mint sorba állított dominók között az első figura megdőlése, úgy indította el a német egység helyreállítása a szovjet típusu politikai rendszerek összeomlását. Majd összeroppant maga a Szovjetunió is. A világ minden részén újrafogalmazzák az 1939 utáni történelemről írott könyveket. Az elmúlt 50 évről kialakított értékítéletek aktuális indíttatásúak voltak. Magukban hordták a nemzetiszocialista Németország vagy általában a fasizmus elleni napi politikai harcok nyomait. Sőt! Nem kevés esetben ezek az értékelések a háborús küzdelem időszakában születtek. Vagy a politikai utóvédharcokban. De magukon hordják a történeti értékítéletek a háború utáni kétpólusú világrendszer ismertetőjegyeit. A „két nagy" — korábban elképzelhetetlen — kiemelkedése a világháború következménye. Szembekerülésük után megindult közöttük a harc nemcsak a katonai és gazdasági piacokért, az ideológiai hegemóniáért, hanem a „történelemért" is. Mindenekelőtt az utóbbi 50 esztendő történelméért. A két fél szinte minden döntő politikai, társadalmi — sőt hadi — eseményről kialakította a maga sarktételeit. Lehetőleg egyrnásnak ellentmondó értékeléseket. Tudományos munkák, nagy jegyzetapparátussal, mérhetetlen költségvetési támogatásokkal kötődtek észrevétlenül is a napi politikához. Mint ahogy a történettudomány politikaellenes „függetlenségi harcának" is elsősorban az utóbbi ötven esztendő volt a témája, téma-terepe A II. világháború eredményeként létrejött rendszer — a két világhatalom ellenőrizte rendszer — összeomlott. 1989 után a volt Szovjetunió területén és a megszállási zónában élő államok sebesen változtattak politikai rendszereiken. De gyorsan váltott az USA és az ún. harmadik világ is stratégiai céljaiban A történettudomány is megkezdte az 1939 utáni korszak fe- lülvizsgálatát. Sőt, az emberiség egész modern kori fejlődésének — a 20. ; ' ¦• ¦ — •¦ HÁBORÚS BŰNÖSÖK ES PEREK A nürnbergi perek anatómiája Telford Taylor visszaemlékezéséről Telford Taylor a nürnbergi perek egyik utolsó élö tanúja, aki kiemelkedő karriert futott be jogászként és az első és legfontosabb nürnbergi per egyik amerikai főügyészeként. Erdemeiért dandártábornokká léptették elő, majd ezután tizenkét másik nürnbergi per főügyésze volt. Az elmúlt negyven-egynéhány évben New York városában gyakorolta és tanította a jogot. A Nürnbergi perek anatómiája' egyrészt Taylor nürnbergi tartózkodásáról, I pártgyútés Nürnbergben, 1937 másrészt az ottani szövetséges kontingenst alkotó bírákról, ügyészekről, ügyvédekről, kutatókról, riporterekről, tolmácsokról, gyorsírókról, titkárokról és lógósokról szól. A megszállt, lerombolt Németországban Taylor szerint egy kellemes, „félgyarmati életstílust" alakítottak ki maguknak, amelyre bizonyos nosztalgiával emlékezik vissza. Taylor emlékiratai közel azonos hangsúlyt fektetnek a vád nehézségeire, ill. a vádlottak bűneire és személyiségvonásaira. Élénk jellemrajzot tár elénk Róbert H. Jacksonról és Francis Biddle-ről, az amerikai főügyészről, ill. főbíráról; a tekintélyes brit Geoffrey Lawrence, Lord Justice-ról, aki a bíróság elnöke volt; és a szovjet képviselőkről, akik sztálinista klisékben beszéltek, és igencsak kényelmetlenül érezték magukat nyugatiak társaságában. Taylor könyvének egyik legérdekesebb része a per előkészületeiről szóló leírás. Az a néhány brit, ill. az amerikai jogászok. akik a bíróság eljárásait kidolgozták, általában jól képzettek voltak, és mindannyian szerettek volna igazságosak lenni a vádlottakhoz, miközben egy új világ alapjait akarták lerakni, amelyet a nemzetközi jog és az igazságosság kormányoz. Ugyanakkor ezek a jogászok gyakran meghökkentően tájékozatlanok voltak a nemzetiszocialista Németországról. Telford Taylor, aki valószínűleg az egyik legintelligensebb lehetett közülük, bevallja, hogy semmit sem tudott a Holocaustról, amíg a per során elé nem tárultak annak tényei. A nürnbergi bírósági eljárás egyes kommentátoraival szemben Taylor nem tekinti a háborús pereket elfecsérelt erőfeszítésnek vagy erkölcsi és politikai kudarcnak. Ehelyett úgy véli, hogy „erkölcsi és jogi kinyilvánításként, jogi precedenssel és az ENSZ elismerésével felruházva a nürnbergi elvek olyan nemzetközi jogi erőként jelennek meg, amellyel számolni kell.