História 1995/1-10. [antikvár]

Elherdált évtized? öt éve történi. Évfordulók. 1989. máj.-jún. a Nagymaros-Bős-építkezés leállítása. — Azután június 16. — Nagy Imre és társainak, a sztálinizmus áldozatainak líjratemelése. Szeptember 10. — a keletnémet menekültek kiengedésének bejelentése. Majd a 4. Köztársaság kikiáltása október 23-án (a felkelés évfordulóján) és így tovább és így tovább Számvetések Új választás ez év májusában; új erők benyomulása (visszanyomulása) a politizáló és értelmiségi elit soraiba. — Itt fenn a hegyen megkésett az ősz. A szobában a jövő évi tervek zsebben meggyúrödött vázlatcédulái hevernek. Asztalon, ágy mellett. Ma van a „4 igen" évfordulója. Ötödik ez is, még sincs ünneplés. És nyár óta elmaradnak a vezércikkek. Nem időhiány miatt. Az elmúlt öt esztendő újragondolásai elakadtak? Számvetések Talán túl nagyok voltak a hegymozgások, s túl kicsinyek a megszületett egerek? Ahogy szomszédaim mondják? Egyszerű, kétkezi munkásemberek. Sokat várók, kétszer is az újra — ha nem is ugyanazon pártra — szavazók. Az Újra, ami megindult valamikor. De mikor? '."ií-ban, '56-ban, '89-ben, '90-ben, vagy éppen '4.'í-ben? '89-ben, így ők. Maradjunk ennél. Eire még emlékeznek. De azután mindezekből mi lett? Emlékképek, naplófeljegyzésekbe szorult adatsorok. Nagymaros, Bős. Lelkes rendszerváltó tüntetések. Tacepaók, a monumentális beruházások, természetátalakítások szimbóluma, az erőműépítés ellen. — Elbizonytalanított „vizes" szakemberek, akik évtizedek tapasztalatát, nemzetközi példák erejét vetik harcba az építkezés szükségességének védelmében. Isten tudja, honnét előkerülő ellenszakértők: lelkes, kreatív szónokok, debattőrök. Akik valami forradalmi történetszemlélet neveltjeiként keresik a szent célt. S most nem a Bastille lerombolása, nem Táncsics börtönének megnyitása, a jobbágykötelek lepattintása jutott, hanem egy erőmű. Ügyesebbek a tömegkommunikációs vitákban, mint amazok, a mérnökök. Szent céljaink: az emberi környezet védelme a technokrata erőszak ellen, szent célunk: a megalomániás diktatúra végleges elsöprése. Politikai szempontok, indulatok. Azután elkövetkezett a bódító lakoma után a másnaposság, s a kérdések: vajon jó helyre találtak-e a politikai lelkesedés robbanószerkezetéből szétröpült aknák? Vajon nem a szak' szerű—a közösség hosszú távú céljait, a hosszú távú érdekeket szolgáló — érveket söpörtük le a viták asztaláról? S most meakulpázhatunk rendre, hangoztatva jószándékunkat, ami — tudjuk — nem mentség. 1989 eufóriáját újraélni tragikomikus volna ma, amikor vízköbmé terek millióiról, gát- és erőműrendszerek működési rendjéről, egy jól működő szakapparátus presztízsének szétveréséről beszélnek forrásaink. A történeti számvetésnél nem mérce a fiatalos hév diktálta lelkesedés, netán „belvárosi muc.saiságunk". Mert ilyen is van Nagy Imre újratemetése. A kormány adja a biztosítást. Tárgyalások a családdal, ellenzékkel. Megegyezések. Az uralkodó párt vezeté,se csak részben tudja, mi történik. Tudomásunk szerint nincs teljesen informálva (talán majd utólag „kiderül": a titokzatoskodási játékban mégis ők voltak a jobbak, s titokban „informálódtak"). Azután egy mások által ösztönzött hang az „agyagbadöngölés"-ről. Egyes irányzatok föld alá szorításáról. S a tűzre, forradalmi teltekre vágyó, lobbanni kívánó közhangulatban lángot vet a szikra. Nemes szándék: eltörölni mindent, ;uni lehetővé teimé a diktatúra visszatérését. Az admi-niszü-áció vezetésének, a féllegáhs poUtikai erőknek vágya egybeesett. A „döngölés"-t a költői ifjúi hév egyszerű szimbólum-túlzásának tekintettük. A történelemből oly jól ismert jelenségnek. S ki törődött a szürke tényekkel? Ki figyelt arra, hogy a visszahúzó erők e,setleges mozgalmát egy, az adminisztráció adta átlag-biztosítás is visszafoghatta. Ha még egyáltalán lett volna erejük. (Talán utólag kiderül, volt ilyen szervezett szándék és erő még Források kérdése.) De megkezdődött valami: a radikális agyagbaverés jelszóháborúja. Emberek százezreinek önkritikára, önmagunk felülvizsgálatára lett volna szükségünk. Gondolkodásváltásra, valódi rendszerváltásra a közgondolkodásban. Össztársadalmi méretekben. Célok, ideák, ábrándok felülvizsgálatára. Ehelyett indulatháború kezdődött, új típusú kiszorítósdi. Emlegettek, akik megélték a 40 évvel ezelőtti időket. Csak az akkori kiszorítósditól elütően, nem táborokba, kitelepíté.sekbe kényszerítve, hanem szívinfarktusba, emberi meghasonlottságba kergetve sokakat. A megbélyegzetteket. A diadalittasság utáni másnaposság állapotában a közösséget megtartó intézményeket kellene működtetni. Hozzáértés után keresgélünk. S találunk a közügyektől a maguk magánszférájába visszahúzódott tízezreket. S a szépen beszélők, a lázas szeműek csetlenek-bot-lanak —jószándékra, tanulatlan,ságra, tapasztalatlanságra hivatkozva. A rendszerváltásból (folylalás tl 22. Maion) \ m. A középkori Bosznia Bosznia, mint ma már minden tévénéző tudja, a Balkán-félsziget egyik kis országa. Területe a hozzá számított Hercegovinával együtt is alig több, mint Magyarország tele (51 000 km^). Középső, legnagyobb része völgyektől szabdalt hegyvidék, amelyet főleg lombos erdők takarnak, délen azonban a tengerre néző hegyláncok már karsztosak és kopárak. Ott, a Dinári-Al-pok legjárhatatlanabb részén, kétezer métert meghaladó hegycsúcsok alatt erednek az ország folyói, köztük az Adriába ömlő Neretva, amelynek völgye az ókortól fogva a legfontosabb közlekedési út volt a tengerpartról Bosznián át Szerbia irányába. A többi folyó észak felé kanyarog, és végül a Szávába torkollik: nyugaton Horvátország felől az Una és a Verbász (Vrbas), középen a Boszna, amelyről maga az ország is a nevét kapta, keleten pe- Középkori vér maradványai Boszniában dig a Drina, amely Szerbiától választja el. A Száva egyben az ország északi határát is képezi, rajta túl a középkorban a magyar királyság terült el. Némi síkság egyedül itt, a Száva mentén található, és bizonyára ez volt régen is, mint ma, a legsűrűbben lakott vidék; feljebb, a hegyekben a lakosság gyérebb lehetett, és fő megélhetése az ókortól fogva az állattenyésztés volt. Bosznia területéi, mint a hírekből tudjuk, ma három nép lakja tarka összevisszaságban: a szerb, a horvát és a bosnyák. Nép és nyelv nekünk, magyaroknak olyan fogalmak, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz, ezért számunkra fölöttébb szokatlan, hogy a különbség a három boszniai etnikum között nem nyelvi, hanem végső tokon „csak" vallási. Olyasféle tehát, mintha mondjuk külön népnek tekintené magát a katolikus és a református magyar, azzal a különbséggel, hogy a felekezetek közötti szakadék ott sokkal mélyebb. A szerbek orthodoxok, a horvátok katolikusok, a bosnyákok pedig muzulmánok, ami végeredményben három teljesen különböző gyökerű—görög, latin, illetve arab-török — kultúrának felel meg. Ennek csak egyik, de legnyilvánvalóbb jele, hogy közös nyelvüket (a szerbhorvátot) a szerbek és bosnyákok cirill, a horvátok latin betűvel írják. A három nép kialakulása tehát nem nyelvi elkülönülés, hanem sok évszázados, a kö- zépkorra visszanyúló kulturális és politikai folyamatok eredménye. Közös ösök A három nép közös ősei, a szerbek és horvátok a nagy népvándorlás utolsó fázisaként, valamikor a 7. században költöztek le északról, a mai Lengyelországból a Bal-kán-félszigetre. Az előző lakosok nyomai erre az időre már jórészt eltűntek. Az őslakos indoeurópai illírekre már akkor is csak néhány folyó- és hegynév emlékeztetett, meg Dalmácia neve, amely — akárcsak nálunk Pannónia a pannonoké — egy illír nép, a dalmaták hagyatéka volt. Az illírek a több mint hatszáz éves római uralom (Kr. e. 1. sz.-Kr. u. 5. sz.) alatt enyésztek el, amidőn legtöbbjük a birodalom más népeihez hasonlóan a latin nyelvre tért át. Az ő maradékaik — az eredeti nyelvet őrző albánokon kívül — ama románul beszélő, vlach-nak nevezett hegyvidéki pásztorcsoportok, amelyek a Balkán nyugati és középső részein, Isztriától le Bosznián át a Pelo-ponnészoszig és Macedóniáig sokfelé megtalálhatók voltak, egészen a legújabb korig. A rómaiak természetesen építkeztek is, akárcsak másutt, de mire a hungermán népvándorlás viharai (4-6. sz.) elvonultak, ebből sem maradt fenn több, mint nálunk, Pannóniában: egykori városok tekintélyes rommezői, meg néhány