Múltunk 2006/3. [antikvár]

EGRY GÁBOR Egy önlegitimáló politikai és történeti narrativa kérdólelei (1861-2003) Nemzetiségi bankok, nemzetiségi mozgalmak a századforduló Erdélyében A magyar és a román történeti köztudatban elég kevés olyan problémakört ismerünk, amelyben szinte teljes egyetértés uralkodna. Az egyik ezek közül az a megállapítás, miszerint a 20. század elején a románok, bankjaik segítségével, tudatosan felvásárolták Erdély földjét, hogy onnan kiszorítsák a magyarokat és növeljék a románok arányát. A beállítás természetesen ellentétes a két oldalon, de a tartalom megegyezik. Sőt, a magyar kisebbségekkel kapcsolatos diskurzusokban mindez egyfajta követendő példaként is ajánlott. Példaként elég talán felidézni egy emlékezetes „pengeváltást" Markó Béla és Csoóri Sándor között. Csoóri a Heti Válaszban megjelent írásában^ azt vetette Markó szemére, hogy az RMDSZ nem követi a dualizmus kori román politikai erők példáját, és a politikai alkudozás helyett nem törekszik arra, hogy a magyarság gazdasági terjeszkedésével, beleértve a földvásárlásokat is, szorítsa vissza a románságot. Válaszában^ Markó elfogadta mindazt, amit Csoóri az egykori román politikáról állított, és amellett érvelt, hogy az RMDSZ, többek között a restitúciós törvényekkel, éppen ezt a stratégiát váltja valóra. A román kisebbség századfordulós stratégiáját illetően, noha a kortársak között akadtak olyanok, akik ezt a beállítást megkérdőjelezték, ma már szinte nincs kétség a magyar történeti köztudatban. Ebben mindén bizonnyal szerepet játszott az is, hogy az első világháborút követő kisebbségi periódus tapasztalatai nyomán 1940-re már kifejezetten követendő társadalomszervezési modellként kezelték a vélt vagy valós román példát. Olyannyira, hogy az a bécsi döntést követően megszerveződő Erdélyi ' CSOÚRI Sándor: Levélféle Marké Bélának. Heti Válasz, 2002. szeptember 11. 2 Markó Béla: Pezsgő és töpörtyűs pogácsa. Válaszféle Csoóri Sándornak. Erdélyi Riport, 2003/32.