Múltunk 2012/1. [antikvár]

Kádár János és egy korszak arcai A történeti emlékezet - bizonyosan nem függetlenül a történeti elbeszélések egyik kedvelt típusától - hajlamos középpontba állítani egyes kiemelkedő személyiségeket A nagy emberek sora többnyire lefedi egy-egy társadalom történelmét személyiségük és cselekedeteik emléke - ami sokszor messze nem egyezik meg a forrásokból rekonstruálhatóval - sokak számára jelent viszonyítási pontot ha a múltról beszélnek. Bár azt gondolhatnánk, hogy ebben a tekintetben különbség van a régmúlt nagy személyiségeinek emlékezete és a közelmúlt - a még élő, működő kommunikatív emlékezet által lefedett időszak - jelentős figurái közt úgy tűnik, a történelem egyes korszakainak megszemélyesítése független a távolságtól. Ez persze érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a társadalom kortársként és a történelmet illetően is leginkább a politikát látha^a sorsát befolyásoló, alakító tényezőnek, a politikában pedig a politikusokat A „nagy ember és kora" képzete könnyen érthetővé és követhetővé tehet bonyolult folyamatokat és összetett eseményeket egyetlen szereplőbe sűrítve össze hosszú korszakok eseményeit A 20. századi magyar történelem emlékezete három ilyen korszakot is magába foglal. A Horthy-, Rákosi- és Kádár-korszak fogalmának megteremtéséért sokat tett a politika - előbb kortársi kultuszépítéssel, majd visszamenőleges démonizálással. Mindhárom politikus kiemelkedő szerepetjátszott a nevével megjelölt időszak poUtikai életében, bukásuk után azonban döntően politikájuk és a nevükhöz fűződő rendszerek negatív oldalait emlegették. Az emlékezetpolitika és a történeti kutatások olykor egymást erősítő, néha egymást gyengítő dinamikája nyomán megítélésük egymáshoz képest is jelentősen módosult főként 1989 után. Horthy Miklóssal kapcsolatban a társadalom is engedékenyebb lett Kádár Jánossal