Múltunk 2017/1-4. [antikvár]

Napló és történelem Szinte mióta. írni tud az ember, számtalanszor naplót is ír. Ahány napló, annyi konkrét ok magyarázza keletkezésüket. Az eltérő konkrétumok természetesen kategóriákba rendezhetők. Az egyikbe azok az esetek tartoznak, amikor a naplóíró bizonyosan szavát akarja hallatni a múltról szóló nagy hangzavarban. Ez még akkor is így van, ha művét lejegyzésekor^ nem szánja a nyilvánosságnak. A másik kategóriában azokat a naplókat találjuk, amelyek íróját az önkifejezés vágya (is) hajtotta, hajtja, hajtani fogja. Kiváltképpen jól látható ez az olyan esetekben, amikor éppen nem kockázatmentes az efféle írás. Hiszen a napló - avatatlan kezekbejutva - bűnjellé válhat. Mégis, számos ízben, ilyen esetben is megszületnek. Ha fennforog ilyen veszély, akkor éles elméjű lejegyző megteheti - és meg is teszi -, hogy igazi mondandóját valótlan elbeszéléselemek habarcsába keveri. Ilyenkor kiváltképpen fontos, hogy a naplót kortörténeti dokumentumként olvasó történész avatott kézzel szálazza szét az eltérő rétegeket. A harmadikba azok a naplók sorolandók, amelyeket, legalábbis egyes elemeiket, csak akkor értjük meg, ha tudjuk, látjuk, hogy a szerző (az emlékiratíró rokonaként^) alapjában önigazoló szándékkal ír. És ekképpen szövegét bizony tudatosan ' Mivel értelemszerűen hosszú folyamatról van szó, ezért az eredeti szándék számos ízben módosul/hat. ^ A rokonság kiváltképpen világos olyan esetben, amikor az illetőnek - mint a közvetlen látóterünkben lévő R. Bossynak - naplója és emlékirata is van. Lásd erről e lapszámunkban Marchut Réka tanulmányát (48-72.)