Obeliscus 2014/1. [antikvár]

Lectori Salutem! Az obeliscus Szenei Molnár Albert 17. századi Dictionáriumának meghatározása szerint nem más, mint egy „négyszegő, hegyes nyás formára fölemelt kő oszlop". Arról, hogy manapság mégis többet jelenthet számunkra, mint csupán egy egyszerű kőoszlopot, jelentős részben kora újkori gondolkodók, jelesül Molnár Albert kortársai tehetnek. Ok elevenítették fel a 1500-as évek kezdetétől fogva az obeliszkállítás antik hagyományát, és ők fedezték fel újra, hogy ezek az egyiptomi oszlopok - valójában templombejáratok melletti kísérőoszlopok - az eredetinél is mélyebb jelentésekkel ruházhatóak fel. Amellett, hogy nagyságuk révén a világi hatalom szimbólumainak tekintették őket, a rajtuk olvasható hieroglif feliratoknak rejtett, ősi bölcsességet tulajdonítottak. Talán mind közül a legnevezetesebb obeliszk az Obeliscus Agonalís, amelyet X. Ince állíttatott fel Bernini négy szoboralakjának kíséretében a római Piazza Navonán. Athanasius Kircher, a jezsuita polihisztor, az esemény tiszteletére egy teljes könyvben fejtette meg az obeliszk feliratának rejtett, titkos értelmét. Ez Kircher - és tegyük hozzá, sok más kortársa számára - nem lehetett más, mint a Teremtőtől az ősi egyiptomiak számára közvetített, majd általuk Mózes számára átadott ősi bölcsesség, a prisca sapientia foglalata. A keresztény és az antik világ ebben a felfogásban összhangba került egymással, ez a harmónia pedig úgy jöhetett létre, ha megfelelő módon fejtették meg az ősi, egyiptomi, majd görög bölcsek által ránk hagyományozott írásokat; az Apostolok Cselekedeteinek út-rnutatása szerint kutatták fel, mit tanult Mózes az egyiptomiaktól (7, 22: „Es Mózes taníttaték az Egyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben"), vagy éppen Jusztinosz, az ókeresztény