Politikatudományi Szemle 2005/1-4. [antikvár]

PARTOK CSIZMADIA ERVIN Pártok, verseny és alkalmazkodás Egy változáselmélet alapvonalai BEVEZETÉS A pártok világáról, működéséről szóló diskurzusban gyakran találkozunk olyan megközelítésekkel, hogy a pártok olyanok, mint a szikla: fő vonásaikTjan állandóak, ideológiai értelemben szinte változatlanok. Vannak szociáldemokrata, liberális, konzervatív, radikális, szélsőjobb és szélsőbal pártok. Létezik egy nem kevésbé közismert másik megközelítés is, amely szerint a pártok változnak ugyan, de az a változás „ugrásszerű", például olyan módon történik, hogy egy párt, amely e^ ideig az egyik ideológia elkötelezettjének mutatta magát, „hirtelen" egy másik ideológiai pólusra lép át. Ezek a megközelítések bizonyos tapasztalati tényekre támaszkodnak a pártverseny természetét illetően. Hiszen a pártverseny a felszínen valóban ideológiai pólusok között zajlik, s ezek az ideológiai pólusok látszólag könnyen azonosíthatóak. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb. A pártok ugyanis -miközben érdekeltek abban, hogy a közönség elsősorban ideológiájuk alapján azonosítsa őket - korántsem csupán ideológiailag definiálhatóak. A pártok jóval komplexebb rendszerek, mintsem hogy állandóságukban vagy „ugrásszerű" változásaikban ragadjuk meg őket. A pártok folyamatosan változó képződmények, és ezek a változások különböző okokból és különböző dimenziókban mutathatók ki. Az alábbiakban ezért a pártoknak, a pártversenynek és a pártrendszernek erre a változó természetére koncentrálok. ,1 ; ^ a, ¦ rn-mi